A 15 millió lakos többségének akarata ellenére Csehszlovákia napra pontosan három évtizede két országra szakadt. De legalább békés körülmények között.
Az első világháború végén a pánszláv testvériség fényében született, soknemzetiségű Csehszlovákia túlélte, hogy a nácik feldarabolták, sőt a több mint négy évtizedes kommunista uralmat is. A kivívott demokrácia harmadik évében azonban széthullott.
Csehszlovákia – jóllehet békés – felbomlása új potenciális gócokkal bővíti a nacionalizmus által már amúgy is megviselt Közép-Európát – tudósított a The New York Times pontosan 30 éve.
A Cseh Köztársaság 10,3 millió lakosát szinte teljes egészében csehek alkották. Szlovákia 5,2 milliós lakosából azonban csaknem 600 ezren magyar nemzetiségűek voltak, akik már a szétválás előtt is szorongtak az új szlovák kormánytól.
Az 1993. január 1-jén nulla órakor életbe lépett szakítást a szlovák fővárosban, Pozsonyban örömtüzekkel és főtéren tartott alkalmi beszédekkel ünnepelték.
Az együttélésnek egy államban vége. Az együttélés két államban folytatódik
– mondta Vladimír Meciar, Szlovákia akkori miniszterelnöke.
Prágában, amely 74 éven át volt a szövetségi főváros, nem volt hasonló ünnepség vagy ceremónia.
A csehszlovák zászló, amelyet a Cseh Köztársaság a sajátjaként fogadott el, a kormányépületek tetején lengedezett éjfélkor is. A csehszlovák szövetségi televízió éjfékor utoljára sugározta a cseh és szlovák versszakokkal tűzdelt csehszlovák himnuszt. Nem sokkal éjfél után az új Cseh Köztársaság himnuszát játszotta le, amelyben már csak a cseh strófák maradtak.
A csehek a kocsmákban és otthonaikban inkább az új évre ittak, mint egy új nemzet születésére.
Nagy volt a bizonytalanság, hogy mit hoz a következő néhány hónap és év a hasonló nyelvet beszélő szláv nemzeteknek, amelyek főleg ősi történelmükben különböznek egymástól.
Noha a szétválás után Prága és Pozsony külön nagykövetségeket működtetett külföldön, átmenetileg megállapodtak a közös valutában és vámunióban, hogy lehetővé tegyék az áruk szabad mozgását. A cseheknek és a szlovákoknak nem kellett útlevelet felmutatniuk az újonnan megnyitott 17 határátkelőhelyen, és a két országot összekötő 350 út is nyitva maradt a forgalom előtt.
Kevés közgazdász hitt abban, hogy a közös valuta sokáig fennmarad, és ebben igazuk volt. A szlovák korona alig egy hónappal később váltotta fel a közös koronát, tizenhat évvel később, 2009-ben pedig Szlovákia csatlakozott az euróövezethez.
A kettészakadáskor Szlovákiában 11 százalékos munkanélküliséget, a cseh ráta négyszeresét mérték. A helyzetet tetézte az aggódó betétesek rohama, akik megtakarításaikat cseh bankokba helyezték át.
Pozsonyban nehéz időkre figyelmeztettek, de a végsőkig kitartottak amellett, hogy országuk végül jelentős előnyeit fogja élvezni a függetlenségnek. Azt is megjegyezték, hogy a külföldi befektetések oroszlánrésze korábban a cseh területre irányult, amit a prágai szövetségi tisztviselők elfogultságának, nem pedig a piac igényeinek tulajdonítottak.
A cseh kormány a két új ország közötti kereskedelem tízszázalékos hanyatlásával számolt, a jövőről azonban derűlátóan nyilatkoztak, és olyan fellendülést vártak, amivel Csehország 2-3 év alatt felkapaszkodott volna az európai szintre.
Nem sokkal az után, hogy a kommunistákat az 1989. novemberi bársonyos forradalom kiszorította a hatalomból, a szlovák vezetők nyíltan kezdtek beszélni két külön ország létrehozásáról.
Az 1990-es elnökválasztási kampányban a csehek és szlovákok körében egyaránt népszerű Havelt a szlovák szakadárok lehurrogták, amikor a pozsonyi főtéren beszélt. Intő jel volt ez annak ellenére, hogy a harcias nacionalista pártok kevés szavazatot szereztek a választáson.
A következő két évben azonban a szlovákok egy része által távolinak és arrogánsnak tartott prágai szövetségi kormány iránt tanúsított ellenérzéseket ügyesen szította a volt kommunista, Vladimír Meciar, aki az újjáéledő szlovák nacionalizmusban fedezte fel a hatalomba vezető utat.
Azzal az ígérettel, hogy szembeszáll Prágával, és lelassítja a csehek által előnyben részesített gazdasági sokkterápiás programot, pártja a szavazatok egyharmadával az első helyen végzett az 1992-es választásokon. Csehországban a szövetségi gazdasági program kidolgozója, Václav Klaus hasonló győzelmet aratott.
A két, jövőről alkotott elképzeléseiben merőben eltérő politikus rövid időn belül megállapította, hogy nem tudnak együtt kormányozni, így megegyeztek az ország felosztásában. Mindketten az asztal alá söpörték a 2,5 millió csehszlovák által aláírt, a válásról szóló népszavazást követelő petíciót. Erre jó okuk volt: a közvélemény-kutatások szerint a csehszlovákok többsége azt szerette volna, ha az ország egyben marad.
„Azt a benyomást keltettük, hogy az államot a szlovákok zúzzák szét, de valójában két nézet ütközött össze” – mondta Klaus elődje a miniszterelnöki tisztségben.
Petr Pithart a szakítás lelkes ellenzőjeként emlékeztetett arra, hogy Csehszlovákia első elnöke, T. G. Masaryk vegyes nemzetet álmodott meg, mások mellett németekkel, zsidókkal, csehekkel és szlovákokkal. A németeket a második világháború után kiűzték, a zsidók többségével pedig a nácik végeztek.
„Kulturális szempontból óriási veszteség volt” – mondta Pithart, aki szerint a szlovákok voltak a cseh multikultúra utolsó mentsvára.
A mindössze néhány hónap alatt végrehajtott válás viszonylag zökkenőmentesen zajlott le. A cseh és a szlovák illetékesek a katonai felszerelést, a külföldi nagykövetségeket és az egyéb közös tulajdont a lakosságnak megfelelően kettő az egyhez arányban osztották szét. Még fogolycserét is terveztek: a cseh börtönökben lévő 1500 szlovákot a Szlovákiában fogva tartott 300 csehre tervezték elcserélni.
A szakításnak voltak vicces jelenségei is. A riporterek találtak egy olyan várost, ahol a síkunyhó az egyik országban, a sípályák pedig a másikban rekedtek.
Olyan postai útvonalakat fedeztek fel, amelyek keresztbe-kasul futottak a két ország között, sőt még olyan falut is találtak, ahol a település és vasútállomása két külön országba került.
A szövetségi kormány kénytelen volt beismerni: nem tudta pontosan, hol fut a határ, és a szlovák bábállam náci korabeli térképei alapján tájékozódott.
(Borítókép: Az 1918-ban a széthulló Osztrák–Magyar Monarchia romjain megalakult egységes Csehszlovákiában 1992. július 23-án megegyezés született arról, hogy az ország két független államra: a Cseh Köztársaságra és a Szlovák Köztársaságra bomlik. Így 1992. december 31-i hatállyal megszűnt a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, amelynek 1993. január 1-jétől utóda a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. A képen: több tízezren ünnepelték a Szlovák Köztársaság megalakulását Pozsony főterén. Fotó: Mónos Gábor / MTI)