Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ezzel a poszttal véget ért az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Ezúton is köszönjük megtisztelő figyelmüket, tartsanak velünk máskor is.

    Jó pihenést kívánunk!

  • Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint Svédország vezetése „döntő fontosságú lesz”, amikor átveszi az EU elnökségét. Az uniós vezető Twitteren kiadott nyilatkozatában kijelentette: az ország vezetése létfontosságú szerepet fog játszani az unió egységének megőrzésében Ukrajna támogatását illetően.

    Svédország január 1-től veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Brüsszelben, leváltva ezzel Csehországot. 

    Ulf Kristersson, Svédország miniszterelnöke a múlt hónapban azt mondta, hogy Svédország egy olyan időszakban veszi át az elnökséget, „amikor az Európai Unió példátlan kihívásokkal néz szembe”.

    A zöldebb, biztonságosabb és szabadabb Európa a prioritásaink alapja

    – fogalmazott a miniszterelnök.

  • Belarusz elnöke, Alekszandr Lukasenka január 1-jén írta alá az első idei rendeletét, amelyben 2023-at a „béke évének” nyilvánította.

    A soron következő év legfontosabb irányai a lakosság katonai, hazafias nevelési rendszerének javítása. A polgárok és a lakosság békés kezdeményezéseinek, a vallások közötti párbeszédnek az elősegítése, amely biztosítja a békét és a harmóniát a társadalomban. A gazdasági modell előnyeinek bemutatása a globális turbulencia körülményei között, a kreatív munka pozicionálása az állam fejlődése mellett

    – áll Lukasenka rendeletében. A dokumentum szerint ez „erősíti azt a felfogást, hogy az ország a béke szigete”, és ez a válaszuk „az európai régió militarizálására”.

  • A Krím félszigeten az oroszok megkezdték a mozgósításra kötelezettek névsorának ellenőrzését. „Olyan emberekről van szó, akik eddig még nem vettek részt ellenségeskedésben Ukrajnában” – jelezte az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara január 1-jén.

    A katonai biztosok megkezdték azoknak a névsoroknak az ellenőrzését, amelyek azoknak a nevét tartalmazzák, akik még nem vettek részt az Ukrajna elleni nagyszabású invázióban, és 2023-ban sorozásra kötelezték őket

    – fogalmaztak a jelentésükben.

  • A luhanszki Pervomajszkban egy helyi iskolából alakítottak ki tábori kórházat a megszálló orosz csapatok, miután több mint száz, Wagner-csoporthoz tartozó zsoldos fegyveres is súlyosan megsebesült – írja az Unian.

    Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara az orosz invázióval kapcsolatos hadműveleti tájékoztatóban 18 órakor közölte, hogy az ellenség továbbra is polgári intézményeket vesz igénybe fegyveres orosz megszállók ellátására. 

  • Az ukrajnai teljes körű orosz invázió kezdete óta eltelt 10 hónapban mintegy 14 870 légiriadót adtak ki, egy nap alatt a legkevesebb 4, a legtöbb pedig 189 volt – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    A legtöbbször Harkiv régiójában harsantak fel a szirénák – összesen 1558 alkalommal, míg a fegyveres konfliktus kirobbanása óta az ukrán fővárosban, Kijevben 638-szor fújtak riadót.

    Ukrajnában átlagosan 47 riasztást adnak ki naponta.

  • Oroszország azt állítja, hogy az Ukrajna elleni szilveszteri csapások, amelyekben három ember meghalt, Ukrajna dróngyártását célozta, ezzel szemben azonban egy gyermekkórház is volt azon épületek között, amelyeket orosz támadás ért – írja a The Guardian.

    Ukrán tisztviselők azt állítják, hogy Oroszország szándékosan veszi célba a civileket, hogy félelmet keltsen. 

  • Az ukrán first lady, Olena Zelenszka felháborodásának adott hangot a kijevi rakétatámadások miatt, amelyek egyik napról a másikra érték őket. A Twitter-nyilatkozatában azt mondta, hogy szilveszterkor a városokban ünnepelni kellett volna, ehelyett Ukrajna városait Oroszországból érkező rakétahullám borította be.

    Mások életének tönkretétele szomszédaink undorító szokása. De mi kitartunk, és még erősebbek leszünk

    – fogalmazott az ukrán first lady.

  • Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szerint a 2022-es év eredménye, hogy az ukrán gazdaság alkalmazkodott a háborús körülményekhez, és egyben készen áll a 2023-as új kihívásokra. A kormányfő általánosságban megjegyezte:

    2022-ben az ukrán kormánynak sikerült megőriznie a kontrollt a gazdasági és pénzügyi folyamatok felett.

    Majd hozzátette: az összes költségvetési forrás kétharmada az állam belső forrása. A kormányfő kiemelte, hogy a partnereik 31,2 milliárd dollár összegű anyagi támogatást nyújtottak Ukrajnának, továbbá ismertette, hogy az unió, Nagy-Britannia, Kanada és Ausztrália eltörölte az ukrán exportőrök behozatali vámját. Denisz Smihal beszámolt arról, hogy Ukrajnának 15 millió tonna mezőgazdasági terméket sikerült exportálnia.

  • Az orosz védelmi minisztérium célba ért küldetésként hivatkozik a tegnapi rakétatámadásokra. A tárca szerint a rakéták ugyanis Ukrajna harci repülőgépek gyártásával foglalkozó hadiipari komplexumát találták el.

    A védelmi tárca jelentése szerint az oroszok állítólag hadiraktárakat és harci repülők indítóhelyeit is eltalálták a tegnapi offenzíva során.

    Mint írják, a támadások a céljukat elérték, mert Ukrajna állítólag így nem tudja megtámadni Oroszországot a közeljövőben – írja az Unian.

  • Nem mindenhol telt önfeledt ünnepléssel az újév, az ukránok borúsan kezdték 2023-at, ugyanis éjjel újra megszólaltak a légvédelmi szirénák, és több rakétatámadás is  történt az országban – írja a Sky News

    Szombaton és egész éjjel több robbanás rázta meg Kijevet és Ukrajna más területeit, és többtucatnyian megsebesültek – a sorozatos légicsapások egyben az orosz támadások ütemének felgyorsulását is jelzik. 

    Ukrán tisztviselők azt állítják, hogy Oroszország most szándékosan a polgári lakosságot célozza, hogy növelje a polgárok félelemérzetét. 

    A robbantások mindössze 36 órával az után történtek, hogy Oroszország csütörtökön támadássorozatot indított, hogy megrongálja az energetikai infrastruktúra létesítményeit, ami megriasztotta az ukrán tisztviselőket is.

  • Geoffrey Nice brit ügyvéd, aki a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszékkel dolgozott korábban együtt, úgy véli, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrajnai háború során elkövetett háborús bűnök miatt bíróság elé kell állítani – írja az Ukrajinszka Pravda

    1998 és 2006 között Nice volt a vezető ügyész Szlobodan Milosevics volt szerb vezető ügyében. Nice szerint a Putyin elleni vádak szintén teljesen nyilvánvalóak.

    Kétségtelen, hogy a parancsnoki lánc közvetlenül Putyinhoz vezet. Ezek az ő katonái. Ha máshonnan nem is, a televíziós riportokból tudja, hogy mi folyik ott – ahogy mi mindannyian. De nem hívja vissza a csapatait ennek ellenére sem, hogy kivizsgáltassa a nyilvánvaló bűncselekményeket. Kétségkívül bűnös

    – mondta az ügyész.

    Geoffrey Nice meglepetésének adott hangot amiatt, hogy az ügyészek és a politikusok nem fogalmaznak sokkal élesebben Putyin tetteiről, és felvetette, hogy az orosz elnök a jövőben az ukrajnai háború befejezését követő nyomozás során könnyedén mentességet is kaphat a vádemelés alól.

    A Nemzetközi Büntetőbíróság, amelynek joghatósága alá Ukrajna tartozik, még nem nyilatkozott Putyin felelősségéről ebben a bűncselekményben. Felmerül a kérdés, hogy az ügyész miért nem siet ezzel. Talán azt hiszik, hogy a Putyin elleni vádemelés hiánya politikai hasznot hoz? Ez borzalmas kilátás, ami azt is jelenti, hogy Ukrajna népét teljesen megfosztják az igazságszolgáltatástól

    – tette hozzá. 

  • Az orosz csapatok 2023 elején megváltoztathatják a harctéren mutatott stratégiájukat – vélekedik a háború idei képéről az ukrán védelmi minisztérium. 

    Emellett várhatóan az orosz tartalékosokat is egészen Ukrajna határáig vezénylik majd – mondta Vadim Szkibitszkij, a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának szóvivője.

    A minisztérium szerint az oroszországi mozgósítás első szakasza befejeződött. Skibitsky szerint Oroszországban most fejeződnek be a zászlóalj- és századgyakorlatok koordinálására és lebonyolítására vonatkozó eljárások, így 2023 elejére már bevetésre készek lesznek. 

    Mire számítunk? Először is az orosz csapatok tartalékainak a határainkhoz való felvonultatására, majd új egységek beléptetése a területünkre, ezt már most látjuk. Az ellenség fő célja továbbra is a Donyeck régió teljes elfoglalása és azoknak az ideiglenesen megszállt területeknek a megtartása, amelyek jelenleg az Orosz Föderáció ellenőrzése alatt állnak

    – idézi a hírszerzőt az Unian.

    2022. február 24-e óta az ellenség teljes harci vesztesége hozzávetőlegesen 106 ezer 720 embert tett ki, ebből 760-at az elmúlt nap során öltek meg az ukránok.

    A hírszerzés szerint Oroszországban hiány van ballisztikus rakétákból, és a cirkálórakéták készletei fogyóban vannak, így Oroszországnak nincs elég lőszere egy nagyszabású offenzíva folytatásához.

  • December 31-én az orosz hadsereg folyamatosan rakétatámadásokat intézett Ukrajna ellen. Az ukrán védelmi erők több mint húsz fellőtt cirkálórakétából tizenkettőt sikeresen lelőttek.

    Oroszország az Ukrajna elleni szombati rakétatámadáskor a teljes körű invázió kezdete óta először használt rakétahordozókat a Kaszpi-tengerről

    – ezt Natalja Gumenyuk, a Dél-ukrajnai Honvédség Közös Koordinációs Sajtóközpontjának vezetője jelentette be, és el is magyarázta, hogy ez mit jelenthet:

    A tegnapi rakétatámadásra az volt a jellemző, hogy a Kaszpi-tengerről származó rakétahordozókat használták. Ezt a teljes körű invázió időszakában most rögzítették először. Feltehetően az oroszoknak jelenleg nehezebb eljuttatni ezeket a készleteket a Fekete-tenger partján

    – mondta Gumenyuk, aki szerint Ukrajnának meglehetősen jól sikerül tűzirányítás alatt tartania az ellenséges logisztikát.

  • Bizonyos értesülések szerint még idén felajánlhatják Vlagyimir Putyin orosz elnöknek azt, hogy hagyja hátra hatalmát, és adja át az irányítást utódjának. Az e lőrejelzést Abbasz Galljamov politikai stratéga , Putyin egykori beszéd- és szövegírója fogalmazta meg,  azt is kifejtve, hogy mindez az ukrán erők tavaszi sikerei és az orosz megszállók kudarcai miatt következhet be, valószínűsíthetően a téli hadműveletek keretében.

    Galljamov úgy véli, hogy az orosz elnököt nagyobb valószínűséggel sikerül rávenni a távozásra, mint a kormányt megdönteni.

    Az elit nagyon fél tőle. Több mint 20 éve folyik az orosz elit tisztogatása, és a határozott cselekvésre egyre kevésbé képes embereket kiszorították onnan. Az orosz elit mára teljesen gerinctelen. És nem nagyon bíznak egymásban... De egy ponton Putyin összetörhet, már elvesztette a kezdeményezést, ez látható, csak megy az áramlással.

    Galljamov szerint ha Putyin visszautasítja az ajánlatot, az ürügy lehet az elit számára a cselekvésre, de először mindenképp egy utód jelölésével próbálnák meggyőzni a távozásról – fogalmazott az Unian.

  • A 2022-es euróvíziós dalfesztivál ukrán győztesének énekese, Sztefanyija dala is szerepelt a szombat esti újévi ünnepségen Londonban, ahol az ukrán nemzeti zászló színei is megjelentek. Anglia ezzel fejezte ki szolidaritását Ukrajnával szemben – vette észre a The Guardian.

  • Meghalt egy 22 éves lány, aki megsebesült Hmelnickijben egy orosz támadásban december 31-én  jelentette Szerhij Gamalij, a régió vezetője.

    A lány, aki a tegnapi, várost ért támadásban rendkívül súlyos állapotban került kórházba, belehalt sérüléseibe

    – idézi Gamalij szavait az Ukrajinszka Pravda. A régió vezetője hozzátette: nyolc civil került kórházba a támadás miatt.

  • Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint az EU továbbra is határozottan támogatja az ukrán népet minden fronton.

    A diplomata elmondta, hogy Ukrajna mindaddig megkapja az uniós támogatásokat, amíg ki nem jön a háború pusztításából. Szerinte az Európai Uniónak idén meg kell erősítenie az ukrán fegyveres erők katonai támogatását és kiképzését – írja az Unian.

    Teljes mértékben támogatjuk Ukrajnát területei felszabadítására és területi integritásának helyreállítására irányuló legitim erőfeszítéseiben. Ebben a tekintetben az EU addig fogja támogatni az országot, amíg az modern, szuverén és megbecsült európai országként ki nem emelkedik a háború pusztításából

    – hangsúlyozta Josep Borrell. 

  • Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében Kijev támogatását kérte az ENSZ-közgyűlés szavazásakor.

    A TASZSZ orosz állami hírügynökség arról ír, hogy Netanjahu nem vállalt semmilyen kötelezettséget, de készen áll arra, hogy a jövőben megvitassa Zelenszkij kérését. Az ukrán elnöknek nem tetszett ez a válasz, ezért nem járult hozzá, hogy a határozat ellen szavazzon, vagy tartózkodjon.

    Az ENSZ Különleges Politikai és Dekolonizációs Bizottsága november 11-én jóváhagyta a palesztin fél kezdeményezését, hogy a hágai Nemzetközi Bírósághoz forduljon jogi véleményért Ciszjordánia hosszú távú megszállásával kapcsolatban. 98 ország támogatta a kezdeményezést, 17 állam ellenezte, 52 tartózkodott.

    December 30-án az ENSZ Közgyűlése megszavazta a Hágai Nemzetközi Bírósághoz benyújtott fellebbezést. A határozat elfogadását 87 állam képviselője támogatta. 26 ország, köztük Izrael és az Egyesült Államok nemmel szavazott, 53 pedig tartózkodott.

  • Az ukrán védelmi minisztérium legutóbbi összesítése szerint 106 720 orosz katonát öltek meg az invázió kezdete óta. A harctéri áldozatok pontos számát szinte lehetetlen megmondani, de novemberben Mark Milley amerikai tábornok azt mondta, becslései szerint nagyjából 100 ezer orosz katona sérült vagy halt meg a fronton, az ukrán hadseregnek pedig hasonló mértékű veszteségei lehetnek – írja a The Guardian.

    Az ukrán védelmi minisztérium adatai szerint az év utolsó napján a legnagyobb veszteségek drónokból voltak, 46-ot hatástalanítottak az ukrán erők. Emellett az oroszok veszítettek egy tankot, kilenc páncélozott harci járművet, öt tüzérségi járművet és tizenkettő cirkálórakétát.

  • Az ukrán külügyminisztérium közzétett egy videót, amely bemutatja, hogyan ünnepelték az új évet a kijárási tilalom alatt Kijevben tegnap este. Mint arról már korábban írtunk, az orosz offenzíva következtében a hadiállapot miatt idén elmaradnak a megszokott nagyobb, zajosabb szilveszteri bulik Ukrajnában. 

    A zenés műsorok, újévi koncertek és a tűzijátékok is elmaradnak. A kijárási tilalom idején csak a szállodai éttermekben tartózkodhatnak vendégek, de csak azok, akik ott laknak.

  • Az Ukrajna energetikai infrastruktúrájában bekövetkezett károk soha nem látott szintet értek el. Ezt vasárnap jelentette be az Ukrenergo energetikai cég igazgatótanácsának vezetője, Volodimir Kudrickij.

    A károk mértéke soha nem látott mértékű. Nyilvánvaló, hogy a létesítmények meglehetősen nagy része megsérült vagy megsemmisült. És itt nemcsak az Ukrenergo-alállomásokról beszélünk, hanem az erőművekről is – termikus, vízi erőművekről, hőerőművekről

    – magyarázta Kudrickij, aki később hozzátette, hogy a károk és az energetikai rendszerek helyreállítása hónapokba, ha nem évekbe telik majd.

    A testület vezetője megjegyezte, hogy a károk mértéke alapján elméletben teljes áramszünet fenyegeti Ukrajnát, a gyakorlatban azonban jelenleg nem lát ilyen kilátásokat – mondta a tisztviselő a Rada tévécsatorna műsorában. 

  • Meghalt Abdul-Kerim Edilov, egykori MMA-harcos, alig néhány héttel azok után, hogy kilépett Ramzan Kadirov csecsen vezér kormányából.

    Edilov először Kadirov kabinetfőnöke volt, ezt a tisztséget tavaly decemberben kapta meg, majd az év elején Csecsenföld miniszterelnök-helyettesévé léptették elő – erről a posztról azonban novemberben lemondott. A jelentések szerint Edilov és Kadirov jó kapcsoltot ápolt egymással, az MMA-harcos többek között a kormányfő gyermekit is harcművészetekre tanította – a kormányból való kilépés közben azonban többen úgy vélik, mégis megromolhatott a viszonyuk.

    A Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai invázióját is támogató Ramzan Kadirov egyelőre nem adott ki nyilatkozatot az ügyben, a halál oka ráadásul továbbra is ismeretlen. Egyesek azt feltételezik, hogy Edilov halála közvetlen összefüggésben van azzal, hogy lemondott korábbi tisztségéről – fogalmaz az MMA News.

  • A Dán Katonai Hírszerző Szolgálat úgy véli, Vlagyimir Putyin nem szenved gyógyíthatatlan betegségben, hanem a közelmúltbeli orosz veszteségek miatt krónikus fájdalmak gyötrik, amelyek befolyásolhatják hivatali idejét – derült ki az Ukrajinszka Pravda szemléjéből.

    A dán hírszerzés 2021-es, éves jelentésében azt állította, hogy Putyin „nagy valószínűséggel” a következő, 2024-es elnökválasztás után is Oroszország vezetője marad. A 2022-es jelentésében ezt az előrejelzést már nem állítják ennyire magabiztosan, azonban még mindig valószínűsítik, hogy Putyin marad Oroszország élén.

    Különböző médiumok szerint Putyin a 2000-es években lovas balesetet szenvedett, és véleményük szerint emiatt vannak fájdalmai, más portálok úgy vélik, sportbalesetei okoznak gyötrő kínokat az orosz elnöknek.

    A hírszerzés ugyanakkor úgy véli, Putyint korábban rákbetegségben szenvedett, és a háború kezdetekor kezelték is, ami befolyással lehetett döntéseire.

  • Oroszországban hiány van ballisztikus rakétákból, és fogynak a Caliber cirkálórakéta készletek is. Ez az Orosz Föderáció elleni gazdasági szankciók hatása miatt történt – mondta Vadim Szkibitszkij, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának képviselője.

    Amit most gyártanak, azok az orosz raktárakban lévő alkatrészek maradványai. Emellett az ukrán hírszerzés intézkedéseket tesz annak megakadályozására, hogy az Orosz Föderáció területén bármilyen fegyvergyártás folyjon

    – szögezte le Szkibickij.

    Hangsúlyozta, hogy az oroszországi hiány elsősorban az Iskander ballisztikus rakétákat érinti. A hírszerzés becslései szerint Oroszország hatalmas csapásokra lehet még képes – írja az Unian ukrán hírügynökség.

  • Az orosz MK portál birtokába jutott egy felvétel a Kijevet ért újévi támadásról.

    Röviddel éjfél után hirdettek országos légvédelmi riadót Kijevben. Olekszij Kuleba, a Kijevi terület katonai kormányzója vasárnap reggel Telegram-csatornáján azt írta, hogy hajnalban megrongálódott egy infrastrukturális létesítmény

    Közel három tucat drónt küldtek a régióra. Előzetes információink szerint nincsenek áldozatok, de az infrastruktúrában némi kár keletkezett. A mentősök egész éjjel a támadás helyszínén dolgoztak

    – tette hozzá Kuleba.

  • Az OVA szerint az ellenség Nikopolszkaján kívül a Krasznogrigorovszkij közösségre is lőtt.

    A Dnyipropetrovszk megyei Nikopolt bombázták szilveszter éjjel az orosz erők. A támadás következtében egy ember megsérült, 13 lakóépület, valamint számos infrastrukturális intézmény és villanyvezeték pedig megsérült, jelentette be Alexander Sayuk, Nikopol polgármestere.

    Nehéz este és éjszaka egy újabb alattomos bombázással. Jelenleg egy áldozat ismert. Kilenc többszintes és négy magánlakás, hat melléképület, valamint egy autó sérült meg

    – magyarázta a városvezető közösségi oldalán, később hozzátéve, hogy a károk pontos felmérése és az információk tisztázása még folyamatban van.

    A felsoroltak mellett elmondása szerint számos kereskedelmi létesítmény, egy egészségügyi intézmény, üzletek, egy szálloda és egy gyógyszertár is megsérült a támadás során.

    Tűz ütött ki, amit a mentők már megszelídítettek. A bombázás következtében a villanyvezetékek megsérültek, a helyreállításukon dolgoznak a szakemberek 

    – fejezte be a polgármester.

  • A közeli bombázások miatt Herszon és a hozzá közeli települések teljesen áram nélkül maradtak, miután az orosz erők egy kritikus infrastrukturális létesítményt vettek célba – írja a Ukrajinszka Pravda.

    A támadás következtében a városközpont, valamint Bilozerka, Komyshany és más falvak maradtak áramellátás nélkül. Az OVA vezetője megjegyezte, hogy az energetikai cégek hamarosan megkezdik a javítási munkákat.

  • Ellenséges támadás következtében megrongálódott az infrastruktúra a kijevi térségben – közölte Olekszij Kuleba, a kijevi területi katonai közigazgatás vezetője. Elmondása szerint Kijev éjszaka visszaverte a Shahed drónok támadását, amelyet Oroszország az energetikai infrastruktúra ellen indított – értesült az Unian.

    Közel három tucat drónt küldtek a régióra. Előzetes információink szerint nincsenek áldozatok, de az infrastruktúrában némi kár keletkezett. A mentősök egész éjjel a támadás helyszínén dolgoztak

    – tette hozzá Kuleba.

  • Vészesen fogy az orosz hadsereg tüzérségi lőszere, emiatt az ukrajnai harcvonal egyes szakaszain már nem tudják fenntartani a jelenlegi hadműveleti ütemet, írják az Institute for the Study of War (ISW) elemzői a legújabb jelentésükben. 

    Kirill Budanov, az ukrán hírszerzés főigazgatóságának vezetője elmondta, hogy az ukrajnai orosz csapatoknak komoly problémái vannak a tüzérségi lőszerkészletekkel.

    Az elemzők szerint ennek hatása valamikor 2023 márciusában tetőzhet, azonban már most is érezhető, hogy nincs minden rendben – a hiány ugyanis már most is akadályozza az orosz erőket abban, hogy nagy ütemű hadműveletet hajtsanak végre Bahmut téréségében – írja az Unian ukrán hírügynökség. 

    A lap a jelentéshez később hozzátette azt is, hogy az orosz csapatok már a belaruszi lőszerkészleteiket is kimerítették, mely belátásuk szerint újabb bizonyítéka annak, hogy a következő hónapokban valószínűtlen egy nagyszabású orosz offenzíva újraindítása Belaruszból.

Rovatok