Index Vakbarát Hírportál

Esküt tett az új brazil elnök, akit korábban korrupció miatt elítéltek

2023. január 2., hétfő 07:39

A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva, Brazília demokratikusan megválasztott elnöke vasárnap több mint tucatnyi külföldi államfő jelenlétében letette hivatali esküjét a brazil fővárosban.

„Mai üzenetem a remény és az újjáépítés üzenete. Ennek a választásnak a demokrácia volt a nagy nyertese” – hangsúlyozta Lula a Kongresszus alsó házában megtartott beiktatási beszédében. 

A beiktatási ceremónia előtt Luiz Inácio Lula da Silva feleségével, Janjával, valamint az új alelnökkel, Geraldo Alckminnal és feleségével egy nyitott Rolls Royce-szal hajtott végig Brazíliavároson. Az eskütételt követő nagyszabású zenei fesztiválon több mint 40 művész lépett fel.

Az MTI beszámolója szerint Lula elődje, Jair Bolsonaro a szokásoktól eltérve nem adta át az elnöki szalagot utódjának, pénteken családjával Floridába utazott.

Korábban is Brazília államfője volt

Lula már 2003 és 2010 között is Brazília államfője volt, akkor kormánya profitált a nyersanyagipar fellendüléséből, és szociális programjai emberek millióinak segítettek kitörni a szegénységből. De az országban a korrupció széleskörűen elterjedt. Lulát elítélték korrupció és pénzmosás miatt, de az ítéletet később hatályon kívül helyezték.

Bolsonaro elnöksége alatt Brazíliának feszültté vált a viszonya más országokkal az esőerdők irtása miatt, emellett a brazil kormányt az emberi jogok semmibevételével vádolták.

Lula azt ígérte – Bolsonaro nevét nem említve –, hogy miközben nem akarnak elégtételt venni azokon, akik „személyes és ideológiai terveiknek próbálták alávetni a nemzetet”, biztosítani fogják a jogállamiságot. Hozzátette: felelősségre vonják azokat, akik hibáztak, de ez megfelelő jogi eljárás keretében történik majd.

A világ vezető hatalmai potenciális stratégiai politikai és gazdasági partnerként tekintenek a Lula vezette Brazíliára. Brazília hatalmas természeti erőforrásai és jelentős mezőgazdasága miatt nagyhatalomnak számít Latin-Amerikában.

Lula a tervei között a környezet- és klímavédelem megerősítését vázolta, emellett a gazdaság lassulása és a magas infláció miatt ismét előtérbe került éhínség ellen is tenni akar. A 77 éves politikus programjának megvalósítása azonban nem lesz egyszerű, főleg Brazília erősen megosztott politikája miatt. A Kongresszus mindkét házát Bolsonaro szövetségesei ellenőrzik.

Rovatok