Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam elismerte a kabuli merénylet elkövetését

2023. január 2., hétfő 16:41

Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalja a felelősséget azért a robbantásért, amelyet vasárnap követtek el a kabuli katonai repülőtéren – írta a fegyveres csoport a Telegram üzenetküldő platformon.

Az Index is beszámolt róla, hogy robbantás történt vasárnap a kabuli katonai repülőtéren. Az illetékesek akkor nem adtak tájékoztatást az áldozatok számáról, csak annyit közöltek, hogy az incidensben néhányan meghaltak és többen megsebesültek. A tálibok biztonsági parancsnoka is megerősítette a robbantást, hozzátéve, hogy

A BOMBÁT AZ AFGÁN FŐVÁROS KATONAI REPÜLŐTERÉNEK EGYIK KÜLSŐ ÉPÜLETÉBEN, EGY ÍRÓASZTAL ALATT HELYEZTÉK EL.

December 28-án négy ember sérült meg egy robbanásban az északi Tahár tartomány fővárosában, Talikanban, ahol ez már a sokadik eset volt az elmúlt néhány hónapban.

Az Iszlám Állam hétfői Telegram-bejegyzése szerint a vasárnapi merényletnek húsz halálos áldozata és harminc sebesültje volt.

Az MTI beszámolója szerint az afganisztáni tálib kormány belügyminisztériumának szóvivője közölte, hogy a repülőtér melletti robbantásnak több áldozata volt, ám tagadták, hogy annyian haltak volna meg, mint amennyit az Iszlám Állam állít.

A terrorszervezet számos jelentős kabuli terrorcselekményért, köztük egy kínai üzletembereket elszállásoló szálloda, valamint a pakisztáni nagykövetség elleni támadásért vállalta korábban a felelősséget.

Rovatok