Index Vakbarát Hírportál

Tizennégyen indulnak az elnöki posztért Cipruson

2023. január 5., csütörtök 21:33 | aznap frissítve

Tizennégy jelölt indul a februári államfőválasztáson Cipruson – jelentették be csütörtökön Nicosiában. A közvélemény-kutatások szerint a legesélyesebbnek Nikosz Hrisztodulidesz volt külügyminiszter számít.

Cipruson elnöki kormányzati rendszer működik, amelyben az államfő széles körű végrehajtó hatalommal rendelkezik. A felmérések szerint a február 5-i első választási fordulóban egyik jelölt sem éri majd el az 50 százalékos küszöböt, így február 12-én, a második fordulóban dőlhet el az elnöki poszt sorsa.

A 49 éves Nikosz Hrisztodulidesz kampányában azt mondta, megválasztása esetén fő célja a sziget egyesítése, a török és görög anyanyelvűek megosztottságának megszüntetése lesz. A többi jelölt is ígéretet tett arra, hogy szorgalmazza a megosztott sziget két része között 2017-ben meghiúsult béketárgyalások újraindítását.

A több mint félmillió regisztrált választópolgárral rendelkező sziget északi része 1974 óta török megszállás alatt áll. A török ciprusi közösség saját államot kiáltott ki, de ezt csak Ankara ismeri el. Törökország azért avatkozott be 1974-ben, mert a görög nacionalisták átvették a hatalmat, és egyesíteni akarták Ciprust Görögországgal. A sziget helyzete azóta is rendezetlen, és továbbra is ez a fő forrása a NATO-tag Görögország és Törökország közötti feszültségnek.

Középpontban a korrupció és az illegális bevándorlás

A választások előtti közhangulatot a több évtizedes megosztottság mellett jelenleg olyan súlyos kérdések is befolyásolják, mint az állami pénzforrásokat jelentősen leterhelő illegális bevándorlás és a korrupciós botrányok. Utóbbiak sorában különösen nagy port kavart, hogy nemrég kiderült: gazdag külföldiek ezrei szereztek ciprusi állampolgárságot.

Hrisztodulidesz tavaly januárig a kormányzó Demokratikus Összefogás (DISY) párt jobboldali kormányában politizált, amely saját jelöltet indít a választáson. Averof Neofitu a felmérések szerint mintegy tíz százalékponttal van lemaradva Hrisztodulidesz mögött, és épphogy megelőzi a baloldali Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL) által támogatott független Andreasz Mavrojianniszt.

A további jelöltek között van Akhilleász Demetriádész ügyvéd, akinek nagy szerepe volt abban, hogy Ciprus megváltoztatta melegellenes törvényeit az Emberi Jogok Európai Bíróságának nyomására, és ugyanennél a bíróságnál elérte, hogy Törökországot először ítélték el egy kitelepített ciprusi görög állampolgár jogainak megsértése miatt.

Rovatok