Index Vakbarát Hírportál

Ingyenutazást ajánlott egy amerikai légitársaság annak, aki kiscicát fogad örökbe

2023. január 7., szombat 19:41

Összesen 1000 dollár értékben ajánlott fel ingyenes repülőutat a Frontier Airlines azoknak, akik örökbe fogadnak egy-egy kiscicát.

Az akcióban összesen három, amerikai légitársaságokról elnevezett kiscica vesz részt, akik a Spirit, a Delta és a Frontier neveket kapták, és jelenleg egy Las Vegas-i állatmenhelyen gondozzák őket. Mindhárom állatot az utcáról mentették, és még csak 2 hetesek. 

A légitársaság képviselője azt mondta a CNN-nek, hogy Spirit és Delta jövendőbeli gazdáit két, egyenként 250 dolláros kuponnal fogják megjutalmazni. A saját légitársaságukról elnevezett Frontier örökbefogadója pedig ugyanebből a kuponból 4 darabot kap, tehát ő összesen 1000 dollár értékű jutalomban részesül. 

A kuponokat 2023 végéig lehet majd beváltani. A Frontier Airlines közölte: nagyon örülnek annak, hogy a menhelyen a légitársaságokról nevezték el az állatokat, és fontos számukra az állatjólét kérdése.

Megjegyezték azt is, hogy már van egy programjuk, amelynek a lényege az, hogy néhány repülőjük hátuljára egy-egy (sok esetben veszélyeztetett fajhoz tartozó) állatot festenek fel – írta a CNN.

Rovatok