Index Vakbarát Hírportál

A Capitolium ostroma után meghalt rendőr családja beperelte Donald Trumpot

2023. január 7., szombat 07:31

A Capitolium 2021. január 6-i ostroma után egy nappal meghalt rendőrtiszt élettársa beperelte Donald Trumpot. A csütörtökön benyújtott kereset szerint a volt elnök „szándékosan hergelte a tömeget”, amely megtámadta Brian Sicknicket.

A zavargásban résztvevők közül eddig több száz főt ítéltek el, de az FBI szerint sokan még szabadlábon vannak. A szövetségi rendőrség úgy véli, hogy még több mint 300 embert kell azonosítani, akik aznap erőszakos cselekményeket követtek el. Köztük van az a személy, aki a zavargások előtti éjszakán csőbombákat helyezett el a republikánus és a demokrata nemzeti bizottság székháza előtt − írta meg a BBC

Szerdán az FBI közölte, hogy 500 ezer dollárt (185 millió forintot) ajánl fel annak, aki olyan információval rendelkezik, amely segíthet a gyanúsított elfogásában. Az amerikai Capitoliumnál két évvel ezelőtt tört ki zavargás, amikor a kongresszus hitelesítette Joe Biden elnök győzelmét a 2020-as választásokon.

Egy nappal a zavargások után halt meg

Brian Sicknick, a Capitoliumi Rendőrség tisztje volt, és egy nappal a zavargások után halt meg agyvérzésben. Bár Sicknick nem szenvedett sérüléseket a zavargásokban, a családja által csütörtökön indított perben azt állítják, hogy az erőszakos tömeg szerepet játszott a halálában.

Családja csütörtökön beperelte Donald Trumpot a halála miatt, azt állítva, hogy a volt elnök „szándékosan hergelte a tömeget”, és hogy Sicknick úr „az erőszak által okozott sérülések” következtében halt meg.

A támadás számos résztvevője azt mondta, hogy a haza szolgálatában cselekedtett, amit az alperes Donald Trump közvetlen parancsának véltek

− áll a keresetben.

A perben Trumpot Sicknick polgári jogainak megsértésével, testi sértéssel és gondatlansággal is vádolják, és 10 millió dollár kártérítést követelnek. A volt elnök egyelőre nem kommentálta a keresetet.

Csütörtökön Joe Biden több elnöki polgári kitüntetést adott át a január 6-i zavargásokkor szolgálatot teljesítő rendőröknek, köztük egy posztumusz kitüntetést Sicknicknek, mondván, hogy „azután vesztette életét vesztette, miután a demokrácia fellegvárát védte”.

A támadások óta a demokraták által vezetett kongresszusi bizottság vizsgálta, hogy Trumpnak milyen szerepe volt a zavargások szításában. Ez volt az alkalom az Egyesült Államok történetében, hogy a kongresszus büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményezett egy volt elnök ellen.

(Borítókép:   Salwan Georges/The Washington Post via Getty Images)

Rovatok