Index Vakbarát Hírportál

Csaknem harminc ember halt meg a mexikói drogbáró letartóztatásakor

2023. január 8., vasárnap 14:33

Tizenkilenc feltételezett bandatag és tíz katona halt meg az Ovidio Guzman mexikói drogkartell-vezető letartóztatása körüli erőszakhullámban Mexikó Sinaloa államában − közölte Luis Cresencio Sandoval védelmi miniszter pénteken.

A mexikói biztonsági erők csütörtök kora reggel fogták el Guzmant, a börtönben ülő Joaquin „El Chapo” Guzman 32 éves fiát, ami többórás zavargásokat és bandatagokkal való lövöldözést váltott ki − mondta a miniszter.

Guzmant helikopterrel hozták ki abból a házból, ahol elfogták, és Mexikóvárosba vitték, majd egy szigorúan őrzött szövetségi börtönbe szállították − tette hozzá Sandoval.

A letartóztatás miatt a nagy hatalmú Sinaloa-kartell − amelynek egykor maga El Chapo volt a vezetője − ámokfutásba kezdett, járműveket gyújtott fel, utakat zárt le, és harcolt a biztonsági erőkkel Culiacanban, Sinaloa fővárosában és környékén − írta meg a Reuters hírügynökség.

A csütörtöki akciókban további huszonegy embert tartóztattak le − közölte Sandoval egy sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy civil halálesetekről nem érkezett jelentés.

Andres Manuel Lopez Obrador elnök elmondta, hogy nem tervezik Ovidio kiadatását az Egyesült Államoknak, ahol apja egy szigorúan őrzött börtönben van, miután 2017-ben kiadták, és egy New York-i bíróság bűnösnek találta.

Az ügy elemeit be kell mutatni, és a mexikói bíráknak kell dönteniük

− mondta az elnök. Lopez Obrador szerint az amerikai erők nem segítettek Ovidio elfogásában.

A mexikói Csendes-óceán partján fekvő Sinaloában a lakosság védelme érdekében megerősített biztonsági jelenlétet tartanak fenn, és vasárnap további ezer katona utazik a régióba.

A kiadatás kérdése

Az Egyesült Államok évek óta szeretné megkapni Guzmant. A külügyminisztérium 2021-ben 5 millió dolláros jutalmat tűzött ki a letartóztatását segítő információkért.

Az „Egér” becenévre hallgató Guzmant az Egyesült Államokban kokain, metamfetamin és marihuána Egyesült Államokba történő bevitelére irányuló összeesküvéssel vádolják. A külügyminisztérium szerint ő felügyelte a Sinaloában található metamfetaminlaboratóriumokat, amelyek havonta 2300 kilogramm kábítószer előállításáért feleltek.

A külügyminisztérium azt is elmondta, hogy információi szerint a férfi több gyilkosságot is elrendelt, köztük egy népszerű mexikói énekesnő meggyilkolását, aki nem volt hajlandó fellépni az esküvőjén.

A szintetikus opioid, a fentanil egyre nagyobb mennyiségben áramlik az Egyesült Államokba, ahol rekordmennyiségű túladagolásos halálesetet okozott, ami fokozta a Guzman elfogására irányuló nyomást. Az amerikai kábítószer-ellenes hatóság szerint a Sinaloa-kartell − egy másik bandával együtt − felelős az Egyesült Államokban található fentanil nagy részéért.

(Borítókép: Tizenkilenc feltételezett bandatag és tíz katona halt meg az Ovidio Guzman mexikói drogkartell-vezető letartóztatása körüli erőszakhullámban Mexikó Sinaloa államában 2023. január 7-én. Fotó: Luis Cortes / Reuters)

Rovatok