Index Vakbarát Hírportál

A WHO megerősítette: terjed Európában az új omikron-variáns

2023. január 10., kedd 15:22

Terjedőben van Európában a koronavírus omikron-variánsának XBB.1.5-ös alváltozata – mondta el Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának igazgatója keddi sajtótájékoztatóján Koppenhágában.

A legfrissebb térségbeli adatokból kiderült, hogy egyelőre alacsony esetszámok mellett egyre gyakoribb az XBB.1.5-es alvariáns. Kluge jelezte: azon dolgoznak, hogy felmérjék ennek lehetséges hatásait. A világjárvány három éve után nem lehet megengedni, hogy további nyomás nehezedjen az egészségügyi rendszerekre – tette hozzá a tisztségviselő.

A kínai járványhelyzettel kapcsolatos aggodalmak eloszlatására Kluge az Európai Unió egészségügyi hatóságának (ECDC) jelenlegi értékelését hozta fel, amely szerint a kínai esetszámok növekedése várhatóan nem lesz jelentős hatással az európai járványhelyzetre. A rendelkezésre álló információk szerint a Kínában keringő változatok megegyeznek az Európában és máshol már ismert változatokkal – magyarázta az igazgató az MTI beszámolója szerint.

Kluge szerint ennek ellenére nem szabad óvatlanná válni. A tisztségviselő úgy véli, indokolt lehet különféle óvintézkedések bevezetése, mindamellett biztosítani kell, hogy ezek tudományos alapokon nyugodjanak, valamint arányosak és megkülönböztetéstől mentesek legyenek.

Catherine Smallwood, a WHO európai részlegének rendkívüli helyzetekkel foglalkozó vezetője szerint az országoknak meg kell fontolniuk, hogy ajánlottá teszik a maszkviselést a hosszabb repülőutakon a járvány terjedésének feltartóztatása érdekében. Ez minden olyan helyzetben indokolt lehet, amikor erősen fertőzött területről érkeznek az utasok – jegyezte meg. Aláhúzta: az utazási óvintézkedések életbe léptetésénél kerülni kell a diszkriminációt.

Mint megírtuk, a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett omikron-variáns elleni vakcina nemrég hatásosnak bizonyult az eredeti koronavírus, valamint a BA.4/BA.5-ös típusú omikron-variáns ellen. Az utóbbi időben azonban egy újabb omikron-alvariáns, az XBB.1.5 kezdett terjedni a tengerentúlon, miközben Kínában is megnőtt a megbetegedések száma.

Rovatok