Index Vakbarát Hírportál

A kényszerleszállás után terepjáróval ütközött egy kisgép az autópályán

2023. január 10., kedd 11:08

A nevadai állami autópálya-rendőrség tájékoztatása szerint autó ütközött azzal a személyszállító repülőgéppel, amely korábban kényszerleszállást hajtott végre az autópályán, nem messze Las Vegastól.

A KRQE Newsnak nyilatkozva egy szemtanú – aki az incidens idején szintén egy oktató pilótával repült – elmondta, hogy a repülőgép utasai nem sérültek meg a leszállás során, és mindketten gond nélkül ki tudtak szállni a gépből.

Hozzátette, a repülésirányítástól azt az utasítást kapták, hogy repüljenek át a leszállás helyszíne fölött, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a balesetben érintett két személy épségben van. Sikerült rádiókapcsolatot létesíteniük a földön maradt pilótákkal, akik közölték, hogy jól vannak, és a repülőgép jobb szárnya mögött állnak.

Körülbelül 5-10 perccel később egy elhaladó Nissan terepjáró sofőrje aztán nekicsapódott a repülőgép bal szárnyának, aminek következtében a megsérült gépről szétrepülő roncsdarabok több embert is eltaláltak. A kisgép utasait, valamint a sofőrt nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba – közölte a helyi rendőrség.

With Non life threatening injuries. We currently have one travel lane open on the southbound side while Troopers finish their investigation. #DriveSafe #FlySafe #Plane #DayInTheLifeOfATrooper #NevadaStatePolice pic.twitter.com/55jeRzWr9X

— Nevada State Police Highway Patrol Southern Comm (@NVStatePolice_S) January 7, 2023

A szemtanú szerint a Nissan vezetője gyorsan hajtott, és a fotókon látszik, hogy a szélvédője betört. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben – írja a Carcsoops.

Rovatok