Index Vakbarát Hírportál

Plágiumbotrányba keveredett a román belügyminiszter, a tárcavezető tagad

2023. január 12., csütörtök 06:06

A plágium gyanúja többnyire beigazolódott, miután a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem etikai bizottsága megvizsgálta Lucian Bode román belügyminiszter doktori disszertációját. A feltárt etikai hiányosságok elég jelentősek ahhoz, hogy megállapítható legyen: a disszertáció „mélyen hibás” – közölte az egyetem.

Az etikai bizottság a vizsgálat lefolytatása után felszólította a tárcavezetőt, hogy javítsa ki a dolgozatát és vonja vissza az ennek alapján kiadott könyvet. A bizottság másodszor vizsgálta át a szóban forgó disszertációt. Tavaly ősszel jelentek meg hírek arról, hogy az egyetem a dolgozat 65 ezer szavából körülbelül 1923 szót jelölt meg plágiumtöredékként, ezek összességében a dolgozat 2,95 százalékát teszik ki.

Az első vizsgálat után nem sokkal a BBTE bejelentette, újfent megvizsgálja Lucian Bode szakdolgozatát. Ez meg is történt, mégpedig külföldi független szakértők bevonásával – írja a Maszol.

A miniszter tagadja a plágiumvádat

Lucian Bode a közösségi oldalán hosszasan reagált a bizottság határozatára. A miniszter azt írta, megdöbbentőnek tartja, hogy egy 2018-ban írt dokumentumot a 2020–2022 folyamán frissített szabályok alapján elemeztek. „Ez rendkívül veszélyes precedens nemcsak a tudományos világra, hanem a jogállamiság alapelveire is” – fűzte hozzá.

A politikus rámutatott: esetében a szabályok visszamenőleges hatályú alkalmazásáról van szó, amely minden 2022 előtt írt művet ugyanolyan bélyeg alá helyez. Meglátása szerint ez egy logikai törés, egy abszurd megközelítés, amelyet senki sem fogadhat el érvényesnek vagy legitimnek.

„Az alkalmazott idézési módszer teljes mértékben megfelel a 2018-as szakdolgozat készítésének idején érvényes tudományos szabványoknak. Ez egy olyan tény, amelyet szükség esetén meg fogok ismételni” – szögezte le Bode, aki január 5-én beperelte az etikai bizottságot. Elmondása szerint a keresettel azt akarja elérni, hogy a törvényt tartsák tiszteletben, függetlenül attól, hogy ki az érintett.

„Ez egy jogi kérdés, de egyben kötelességem is, amikor megszegik a törvényt” – idézte Bodét a Maszol.

(Borítókép: Lucian Bode. Fotó: Shutterstock)

Rovatok