Index Vakbarát Hírportál

Putyinnál betelt a pohár: nyilvánosan esett neki a miniszterének

2023. január 12., csütörtök 18:22

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2023 első kormányülésén elvesztette a hidegvérét, nyilvánosan leszidta a kereskedelmi és ipari minisztert. Perceken át vádolta Denisz Manturovot azzal, hogy ő tehet a polgári és katonai repülőgépek megrendelésének késlekedéséről.

„Túl sokáig tart, túl sokáig tart” – ismételte az orosz vezető, akit sosem a visszafogottság jellemzett, amikor nyilvánosan bírálta a legfelsőbb hivatalnokokat.

Mit szórakoznak? Mikor írják alá a szerződéseket?

– nehezményezte a harci repülőgépek megrendelésének késlekedését Vlagyimir Putyin a BBC jelentése szerint.

A kormány első ülésére ugyanazon a napon került sor, amikor Vlagyimir Putyin elnök leváltotta ukrajnai főparancsnokát, mindössze három hónapos megbízatás után. Szergej Szurovikin tábornokot októberben nevezték ki, miután Oroszország ukrajnai inváziójában sorozatos kudarcok érték, de nem sikerült megfordítania a háború menetét.

Putyin gyors megoldást sürget

Az orosz televízióban bemutatott, egyébként derűs hangulatú videóhíváson az orosz elnök dicsérte miniszterei gazdasági tevékenységét, viszont többször félbeszakította Denisz Manturovot, miközben a miniszter részletezte a repülőgépekre, helikopterekre és hajókra vonatkozó terveket.

A 700 repülőgép megrendelését – helikopterekkel együtt – rendezni kell a védelmi minisztériummal, mert több vállalat még mindig nem kapott megrendelést

– panaszolta Manturov, aki 2012 óta hűséges tagja Putyin miniszteri csapatának, és rendszeresen utazott az elnökkel külföldi és belföldi látogatásokra. Az orosz fegyveripar felügyeletét tavaly nyáron kapta meg, amikor a hadszíntéren már kiderültek a hiányosságok.

Miközben kifejtette, hogy minisztériuma elindított egy programot, amely keretében Szentpéterváron olyan hajtóműveket gyártanak helikopterekhez, amelyeket korábban Ukrajnában gyártottak, az elnök közbeszólt, és háborgott, hogy az egész túl sokáig tart.

Amikor a miniszter nyilvános megaláztatása a végéhez közeledett, megígérte, hogy minisztériuma mindent megtesz gazdasági partnereivel. Ez azonban nyilvánvalóan nem volt elég az egyre jobban felbosszantott elnöknek.

Nem, csináljátok meg egy hónapon belül! Hát nem érti, milyen helyzetben vagyunk? Egy hónapon belül meg kell csinálni, nem később

– utasított az orosz elnök.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, csütörtöki percről percre frissülő hírfolyamunkat itt olvashatja.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin és Denisz Manturov 2018. október 24-én. Fotó:  Mikhail Svetlov / Getty Images)

Rovatok