A svéd kormány meg akarja szüntetni a vendéglátó- és szórakozóhelyi tánc engedélyhez kötését. Egy most benyújtott jogszabálytervezet szerint az említett intézményeknek ezután csak szóban kellene értesíteniük a rendőrséget arról, hogy lehetővé fogják tenni a táncot, és ez díjmentes lesz.
A világ legfurább törvényei összeállításokban méltó helye lehetne a svéd tánctilalmi törvénynek: minden kocsmának, klubnak, bárnak külön táncengedélyt kell beszereznie, különben ha a vendégek egyszer csak táncolni kezdenek, megbüntetik a helyet.
Jelenleg a vendéglátó- vagy szórakozóhelyeknek legalább 700 koronába (24 500 forintba) kerül a táncengedély beszerzése, és ha nincs meg, a tulajdonos elveszítheti szeszesital-árusítási vagy akár a működési engedélyét is.
Gunnar Strömmer igazságügyi miniszter a kormány ülése után kiadott közleményében kijelentette: „Észszerűtlen, hogy az állam szabályozza, hol táncolhatnak az emberek. Az engedélyhez kötés megszüntetésével a bürokráciát és a vendéglátóhely-tulajdonosok költségeit is csökkentjük.”
A kormány azt ígéri, hogy a változtatás július 1-jén már hatályba is lép, ha a parlament jóváhagyja addig. Az MTI beszámolója szerint a svéd parlament 2016-ban már egyhangúlag eltörölte a táncengedélyt, de törvényben még létezik, és a hatóságok mindeddig érvényt is szereztek a jogszabálynak.