Index Vakbarát Hírportál

Hol tart most az Európai Unió legnagyobb korrupciós botránya?

2023. január 21., szombat 14:04

Európai képviselők, lobbisták, tisztviselők, sőt egyesek családtagjai is érintettek a Katargate néven elhíresült, decemberben kirobbant politikai botrányban. A még mindig folyamatban levő nyomozás szerint Katar és Marokkó pénzzel próbált befolyást szerezni az Európai Parlamentben.

Európai rendőrség híján a belga hatóságok indítottak vizsgálatot még tavaly júliusban, majd az olasz és görög rendőrséggel együttműködve december elején szinte egyidejűleg több rajtaütésben összesen másfél millió eurót foglaltak le. Már az első napon, december 9-én hat embert vettek őrizetbe – köztük Eva Kailit, az Európai Parlament tizennégy alelnökének egyikét.

Két letartóztatottat szabadon bocsátották, később azonban ügyészségi kérésre más képviselőket is megfosztottak mentelmi joguktól.

„Bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció” gyanújával emeltek vádat ellenük.

Eva Kailit a saját lakásában tartóztatták le. Őt és apját in flagrante delicto csípték el, egyszóval tetten érték – jelentette a belga L’Echo. Az apa, Alekszandrosz egy „bankjegyekkel teli bőrönddel” próbált menekülni, ennek ellenére szabadon bocsátották.

Az ügyészek a több napig tartó házkutatások eredményének összegzéseként közölték: összesen másfél millió eurót, 600 millió forintot foglaltak le. A belga rendőrség közzétett egy fotót, amelyen 200, 50, 20 és 10 eurós címletű lefoglalt bankjegyek láthatók kötegekben.

Scandale de corruption européen: voici l'argent saisi chez Panzeri et Kaili https://t.co/Z0BMa6qdxx pic.twitter.com/PahL6uSSgT

— Le Soir (@lesoir) December 13, 2022

Ilyen horderejű korrupciós botrányra még nem volt példa Brüsszelben. Az Európai Parlament négy nappal később szinte egyhangúlag – egy ellenszavazattal és két tartózkodó vokssal – Eva Kailit megfosztotta tisztségétől.

The @Europarl_EN voted in favour of removing Eva Kaili from her position as vice-President of the institution.

It was the only acceptable reaction. People must regain and maintain faith in our work and institution.

Zero tolerance for corruption! pic.twitter.com/a3DPuyDEOw

— S&D Group (@TheProgressives) December 13, 2022

„Az európai demokrácia támadás alatt áll, szabad és demokratikus társadalmainkat pedig támadás éri” – jelentette ki a szavazás előtt az Európai Parlament elnöke. „Nem ússzák meg büntetlenül, az ügyet nem söprik a szőnyeg alá” – idézte a BBC Roberta Metsolát.

Nem elszigetelt eset

A görög Kailin kívül a többi vádlott olasz állampolgár. Egyikük Francesco Giorgi, Kaili élettársa, aki asszisztensként dolgozik az Európai Parlamentben. Pier Antonio Panzeri EP-képviselő volt, majd egy emberi jogi csoportot vezetett. Giorgi korábban az ő parlamenti asszisztense volt. Panzeri feleségét és lányát szintén letartóztatták, de Olaszországban – tudósított a Corriere della Sera.

Niccolò Figa-Talamanca, egy lobbicsoport főtitkára a negyedik vádlott az olasz ANSA hírügynökség szerint. Mindannyian őrizetben várják a bírósági tárgyalást azok után, hogy Giorgi már december derekán az előzetes meghallgatáson elismerte, hogy befolyásolásért cserébe kenőpénzt fogadott el katari tisztviselőktől.

A belga ügyészség gyanúja szerint az Öböl menti állam több hónapon át ajándékokkal és pénzzel befolyásolta a parlament gazdasági és politikai döntéseit.

„Ez nem elszigetelt eset – vélik a Transparency Internationalben. – Az Európai Parlament több évtizeden keresztül hagyta, hogy kialakuljon a büntetlenség kultúrája... és a független etikai ellenőrzés teljes hiánya” – emlékeztetett a civil szervezet.

Katar magasztalása

Eva Kaili, akinek EP-alelnöki illetékessége egyébként a Közel-Keletre is kiterjedt, „a munkajogok élharcosának” nevezte Katart, miután találkozott az ország munkaügyi miniszterével.

التقى سعادة الدكتور علي بن صميخالمري، وزير العمل، مع سعادة السيدة إيفا كايلي، نائب رئيس البرلمان الأوروبي، حيث بحثا خلال اللقاء سبل تعزيزالتعاون بمجالات العمل وتطويرها.#وزارة_العمل pic.twitter.com/mwxJIpJ8kW

— وزارة العمل(@MOLQTR) October 31, 2022

Mondta ezt annak ellenére, hogy a katari külföldi munkavállalók szeptemberben arra panaszkodtak: szerződésük lejárta előtt hazaküldték őket, anélkül hogy a teljes fizetésüket megkapták volna.

Sokan közülük azt állították, hogy így még a hazájukban felvett hitelt sem fogják tudni visszafizetni, amelyre azért volt szükség, hogy a munkaközvetítőkön keresztül eljussanak a katari vb építkezési helyszíneire.

A legtöbb érintett munkavállalót azzal az ígérettel alkalmazták, hogy legalább két évig dolgozhatnak Katarban.

Ráadásul egyes hírek szerint legalább 6500 indiai, pakisztáni, nepáli, bangladesi és Srí Lanka-i vendégmunkás halt meg Katarban az utóbbi tíz évben, amióta az öböl menti ország elnyerte a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát.

A botrányba kevert Katar visszautasít minden olyan feltételezést, amely kapcsolatba hozza a visszaélésekkel – ezt írta a letartóztatások után a katari székhelyű Al Dzsazíra. Jelzésértékű, hogy három nap késéssel tudósított először és visszafogottan a korrupciós skandalumról.

Az ügy kulcsfigurája azonban, Pier Antonio Panzeri, aki büntetésének enyhítéséért vádalkut kötött a hatóságokkal, az Euronews értesülései szerint megerősítette Katar és Marokkó érintettségét a korrupciós botrányban.

Korrupcióellenes terv

A botrány kirobbanása után „Jó reggelt” kívánt a magyar miniszterelnök a Twitteren az Európai Parlamentnek, amelyet arra emlékeztetett, hogy „komolyan aggódik a magyarországi korrupció miatt”.

Orbán Viktor bejegyzésére több uniós politikus reagált. Szóvá tették: miközben az Európai Parlament képviselője ellen eljárás indult, addig Orbán Viktor több mint egy évtizede megússza a korrupciós ügyeket.

Ugyanakkor az Európai Parlament vezető tisztségviselői egy tízpontos tervet lengettek be a korrupció kezelésére. Az előterjesztések célja a többi között a „kiskapuk” lezárása és azoknak a működési zavaroknak a kezelése, amelyek lehetővé tették a korrupció és a helytelen lobbitevékenységek virágzását.

Miután a brüsszeli botrány középpontjában egy volt törvényhozó áll, akit azzal vádolnak, hogy Katar nevében készpénzt osztogatott, az EP arra fog törekedni, hogy átláthatóvá tegye a külföldi államoknak végzett lobbizást, és arra kötelezze az érintetteket, hogy tegyék nyilvánossá a kapott ajándékokat.

A magyar diplomácia szempontjából mit mutat a Katargate?

A magyar külpolitikát korábban irányító, illetve az Európai Bizottságot biztosként belülről jól ismerő veterán magyar politikusoktól szerettük volna megtudni, hogy miként értékelhető a botrány a diplomácia felől. Éppen ezért kereste meg az Index Balázs Péter egykori külügyminisztert, volt uniós biztost, aki meglehetősen szűkszavúan reagált kérdésünkre. A volt külügyminiszter szerint Brüsszel megfelelően kezeli az ügyet, hasonlóan, ahogyan tették ezt 1999-ben, amikor a francia biztos keveredett korrupciós botrányba.

Balázs Péter ugyan nem fejtette ki az Edith Cresson-ügy lényegét, de érdemes azért felidézni, mert bukásával magával rántotta az akkori teljes európai bizottságot, hiszen az elnökkel, Jacques Santerrel együtt az egész testület lemondott. A francia politikusnő felelt a kutatási és oktatási ügyekért. Volt egy 600 millió eurós oktatási program, amelyből a biztos asszony egy rendes szeletet juttatott szülővárosában fogorvos barátjának. Későn derült ki, hogy a férfi képtelen a vállaltakat teljesíteni. Cresson pedig nem lépett időben a mintegy 160 millió eurónak megfelelő összegű megbízás visszavonása érdekében.

1999 után a következő korrupciós ügy 2012-ben pattant ki. Az Európai Bizottság akkori elnöke, Manuel Barroso maga szólította fel az egészségügyért és fogyasztóvédelemért felelős John Dalli biztost, hogy mondjon le. Barroso az után lépett, hogy az EU korrupcióellenes hivatala előzőleg vizsgálatot indított a máltai politikus ellen a Swedish Match dohánygyártó panasza alapján. Mint kiderült, volt olyan ember, aki némi kenőpénzért befolyásolta volna Dallit, hogy az egészségügyi biztos oldja fel a tubák, más néven burnót európai szintű tilalmát.

Az Index megkeresésére Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és nagykövet pedig azt hangsúlyozta, hogy nem szabad elfeledkeznünk a magyar korrupcióról. Nem véletlen, hogy míg ha Brüsszelben kiderül egy ilyen eset, akkor azt azonnal vizsgálják, és idővel büntetik, addig ennek a gyakorlatnak nálunk nyoma sincs. Nem véletlen, hogy amikor az Európai Bizottság megfogalmazta a magyar jogállamisági problémákkal kapcsolatos kifogásait, akkor első helyen a hazai korrupció állt – mondta Jeszenszky Géza. 

(Borítókép: Eva Kaili 2011. november 4-én. Fotó: Vladimir Rys / Getty Images)

Rovatok