Index Vakbarát Hírportál

Elmenekült az újságírói kérdések elől a Pfizer vezérigazgatója, amikor a vakcinákról kérdezték

2023. január 22., vasárnap 06:00

A svájci Davosban újságírók próbálták kérdezni a Pfizer koronavírus-vakcinájáról Albert Bourlát, a cég vezérigazgatóját, aki azonban kitért a válaszadás alól.

A gyógyszervállalat vezetőjét egy kanadai jobboldali portál, a Rebels News újságírói érték utol, és faggatták több percen keresztül. Többek közt arról kérdezték, miért nem ismerik el, hogy a vakcinák sem állítják meg a fertőzés átadását, miért nem ismerik el azt, hogy a vakcina „hatástalan”, mennyi pénzt szereztek az ügyleten, és vállalja-e a felelősséget.

Albert Bourla mindössze annyit mondott az újságíróknak, hogy köszöni szépen a kérdéseket, és szép napot kívánt nekik. 

A hír itt-ott a külföldi sajtóban is elterjedt, különösen Indiában, amelynek kormánya korábban összekülönbözött a Pfizerrel abban a kérdésben, hogy vállalják-e a felelősséget a vakcinák mellékhatásaiért. Rajeev Chandrasekhar, India elektronikus és információs technológiáért felelős államminisztere szóvá is tette ezt a saját Twitter-bejegyzésében, amelyben az esetről beszámolt.

Csak emlékeztetni akarom az indaiakat arra, hogy a Pfizer megpróbálta lenyomni az indiai kormány torkán azt, hogy nem lesznek felelősek a károkért

– írta a politikus.

A WIO News portál megjegyezte, hogy a Pfizer egy nappal az eset előtt jelentette be, hogy növelni szeretnék az eladott vakcináik és gyógyszereik mennyiségét. A cég az AFP szerint közölte: 45 fejlődő országban mintegy 1,2 milliárd emberhez szeretnék eljuttatni több mint 500 fajta készítményüket.

Rovatok