Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hogy miért mondott le XVI. Benedek emeritus pápa

2023. január 27., péntek 16:24

A kínzó álmatlanság volt az elsődleges oka annak, hogy a néhai XVI. Benedek pápa 2013-ban lemondott – derült ki abból a levélből, amelyet a december végén elhunyt nyugalmazott pápa pár héttel a halála előtt küldött az életrajzírójának.

Halála előtt pár héttel levelet küldött életrajzírójának a néhai XVI. Benedek emeritus pápa, amelyből kiderült, hogy 2013-as lemondásának elsődleges oka az álmatlanság volt – mindezt a Focus című német hetilap ismertette pénteken megjelent számában.

A Peter Seewaldnak tavaly október végén elküldött levelében XVI. Benedek felfedte, hogy a 2005. augusztusi kölni katolikus ifjúsági világtalálkozó után álmatlanság kezdte gyötörni.

Orvosa erős gyógyszereket írt fel, amelyek kezdetben ki is fejtették a kívánt hatást, de ezek az altatószerek aztán idővel elérték a határukat, és egyre kevésbé tudták garantálni, hogy pápaként képes legyen rendelkezésre állni.

A Joseph Ratzinger néven 1927-ben született XVI. Benedek emeritus pápa hat évszázada az első olyan egyházfő volt, aki lemondott tisztségéről. Ismert volt, hogy visszavonulása hátterében egészségügyi okok álltak, de súlyos alvászavarairól mindeddig nem lehetett tudni.

A nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, 95 éves korában, 2022. december 31-én halt meg.

Rovatok