Index Vakbarát Hírportál

Az utolsó pillanatban fújták le Elton John koncertjét

2023. január 27., péntek 21:39

Rendkívüli állapotot hirdettek ki pénteken Új-Zéland legnagyobb városában, Aucklandben, ahol a felhőszakadás okozta áradások miatt sokakat ki kellett költöztetni otthonukból, és a város repülőterét is le kellett zárni. A szélsőséges időjárás miatt Elton John brit énekes péntekre meghirdetett koncertje is elmaradt a városban, pedig 40 ezer rajongót vártak rá.

Wayne Brown, a város polgármestere a rendkívüli időjárás okozta jelentős károkkal, a lakosság mentésével és az áradás miatt bekövetkezett zavarokkal indokolta a rendelkezést, és hozzátette, hogy a rendkívüli helyzetben a mentőszolgálatoknak is erősítésre van szükségük. Az aucklandi katasztrófavédelmi hivatal Twitter-bejegyzésben osztotta meg, hogy a város északi, északnyugati és nyugati részét érintik leginkább az áradások, és egyúttal arra figyelmeztettek, hogy a helyzet várhatóan tovább romlik.

Az áradás által veszélyeztetett területen élőknek azt tanácsolták: készüljenek fel arra, hogy el kell hagyniuk lakóhelyüket, ha eddig még nem kellett, és arról tájékoztatták őket, hogy Auckland nyugati részén megnyitottak egy evakuációs központot. Az áradások miatt a főbb utak is járhatatlanok, és hatalmas dugók alakultak ki az autópályákon, ezért a rendőrség arra kérte a lakosságot, hogy lehetőség szerint ne közlekedjen saját gépjárművel.

Az aucklandi repülőtér belföldi és nemzetközi forgalmát is leállították. A közösségi médiában közzétett képek szerint a nemzetközi terminál indulási oldala vízben áll az áradás miatt. A szélsőséges időjárás miatt Elton John brit énekes péntekre meghirdetett koncertje is elmaradt a városban, pedig 40 ezer rajongót vártak rá.

Az énekes koncertjét az utolsó pillanatban fújták le, amire az esőben várakozó rajongók fütyüléssel reagáltak. A The Herald értesülései szerint a szélsőséges időjárás jelentősen megnehezítette a stadionba való eljutást, mivel a rajongóknak hatalmas pocsolyákon és villámárvizeken kellett átvergődniük. A közönséget végül kivezették a stadionból, és arra kérték őket, hogy kövessék a személyzet utasításait.

Elton John a szervezők által közzétett közleményben azt írta, azért nem mondták le hamarabb a koncertet, mert az időjárás-előrejelzések nem voltak teljesen meggyőzők, majd végül a helyi katasztrófavédelem döntése értelmében le kellett fújniuk az előadást.

Szívből sajnálom azokat, akik eljutottak a stadionba, hogy aztán újra el kelljen azt hagyniuk. Őszintén átérzem a csalódottságukat és frusztrációjukat. Sosem volt célom csalódást okozni a rajongóimnak

– fogalmazott Elton John, hozzátéve, hogy együttműködnek a helyi hatóságokkal, és a lehető leghamarabb tájékoztatják a közönséget a következő napi, második koncertről.

Elton John 2018 szeptemberében indította útnak világ körüli búcsúturnéját, amelyet félbeszakított a koronavírus-járvány, majd egy műtét miatt 2023-ra halasztotta el a Farewell Yellow Brick Road című turnéjának 2021-re tervezett európai és brit fellépéseit.

(Borítókép: Rob Ball / WireImage)

Rovatok