Index Vakbarát Hírportál

Romániában leállították a kormányfő elleni plágiumgyanú tudományos vizsgálatát

2023. január 27., péntek 19:56

A román legfelsőbb bíróság jogerőre emelte a tavaly márciusban hozott táblabírósági határozatot.

 A Mediafax hírügynökség által idézett végzésből kiderül: a legfőbb instancia azért utasította el az oktatási minisztérium fellebbezését, mert a tárca a törvényes határidő után, késve nyújtotta be.

A román kormányfőt Emilia Sercan oknyomozó újságíró a PressOne.ro portálon tavaly januárban közölt írásában vádolta meg azzal, hogy 2003-ban leadott hadtudományi doktori disszertációjának több mint 30 százalékát plagizálta.

Az ügyben több bírósági eljárás is indult, de semmilyen szakmai állásfoglalás nem született.

Rovatok