Kína a világ negyedik legnagyobb országa, a legkeletibb pontjától a legnyugatibb csücskéig 5200 kilométer, mégis csak egyetlen időzónája van, ez pedig a pekingi idő.
Az USA Észak-Amerikában 4500 kilométer széles a keleti és a nyugati part között, és négy időzónája van. Az a tény, hogy Kínában csak a pekingi idő létezik, azt eredményezi, hogy például a legnyugatibb részén, Hszincsiang tartományban nyáron csak éjfél körül kezd sötétedni, viszont telente a nap csak délelőtt 10 körül kel. Ezért van az, hogy a tartomány egyes részein önkényesen két órával visszább vették az időt.
A kínai császárság bukásának idején – 1912-ben – jelent meg öt időzóna az ázsiai országban. Ezzel is a változást akarták jelezni a külvilág felé. Így is maradt ez egészen 1949-ig, vagyis a kommunista hatalomátvételig. Akkor az országot irányító Mao Ce-tung azt mondta: egy országnak egy időre van szüksége, és eltörölte a zónákat, csak a pekingi idő maradt.
Persze ebben közrejátszott az is, hogy a kommunista párt ezzel is az erejét akarta fitogtatni, mondván, mindegy, akár keleten, nyugaton, délen vagy északon: egész Kína úgy ketyeg, mint Peking. Erről a sanghaji Tongji Egyetem szociológusa azt mondta a Deutschlandfunknak, hogy ez a centralizált hatalmat jeleníti meg, amikor bekapcsolja valaki a rádiót, és a bemondó megszólal: „Jó reggelt! Pekingi idő szerint nyolc óra van!” Zsang Hong hozzátette:
amikor az 1960-as és ’70-es években, a kulturális forradalom idején Kína még a legszegényebb országok közé tartozott a Földön, nem sok embernek volt karórája. És hogy ne legyen keveredés, ezért egységesítették az időt, amiről a kínaiak a rádiót hallgatva értesülhettek.
Az idő kérdése a legégetőbb az ország nyugati felében. Ugyan csak két órával vették vissza a „helyben” használt időt az ujgurok és a tibetiek, de természetesen minden pekingi idő szerint van megadva a busz- és vasúti pályaudvarokon és a repülőtereken, viszont fejben mindenki a helyi időt használja, ha például találkozót beszél meg.
Afganisztán szomszédos Kínával, mégis a világon itt a legnagyobb az időeltérés két szomszédos állam között, mert az afgánoknál 3 és fél órával „korábban” van. Alapesetben a világon az időzónákat a londonihoz időzítik, az a kiindulópont. Viszont vannak olyan helyek a világon, ahol nem teljes órákkal ugrik az időkülönbözet, hanem fél vagy negyedórákkal. Indiában például a londoni időhöz képest öt és fél órával járnak előbbre, ahogyan az afgánoknál négy és fél órával. A feles eltérés igaz Ausztrália egyes részeire és Iránra is. A legkacifántosabb a helyzet Nepálban, ahol Londonhoz képest 5 óra 45 perccel járnak előbbre.
Ezek szerint télen-nyáron mindig ugyanannyi az idő, viszont ha valaki olyan országból érkezik Kínába, ahol van óraátállítás, akkor annak még egy órával meg kell toldani az időeltolódást, ha télen utazik az ázsiai országba. Például, ha valaki decemberben látogat Kínába, akkor 7 óra a különbség a magyar időhöz képest, azonban egy nyári vizitnél a különbség már csak hat óra.
1986-ban ugyan tettek erre kísérletet, öt évvel később azonban a hatóságok eltörölték az óraátállítást. Mivel az ország nyugati részein már így is komolyan megterheli az embereket az egységes pekingi idő használata, ezért az ide-oda állítgatástól egyszerűen besokalltak, például a kantoniak. Nem akarták alkalmazni a nyári-téli időszámítást, ezért a pekingi vezetés némi mérlegelés után úgy döntött, hogy visszavonja ezt a rendeletét.
(Borítókép: Óra Tiencsinben. Fotó: Prisma Bildagentur / Universal Images Group / Getty Images)