Index Vakbarát Hírportál

Mostantól nem büntetik a kokain és a heroin birtoklását Kanada egyik tartományában

2023. január 31., kedd 13:52

Kanada Brit Columbia tartománya az országban elsőként indít kísérletet a kemény drogok, például a kokain és a heroin kis mennyiségben való birtoklásának dekriminalizálására.

Keddtől a felnőttek legfeljebb 2,5 gramm kokaint, heroint, illetve metamfetamint, fentanilt és morfiumot birtokolhatnak. Kanada szövetségi kormánya helyt adott a nyugati parti tartomány kérésének, hogy elindíthassa a hároméves kísérletet − írta meg a BBC

A tartománnyal délen határos az Egyesült Államok Oregon állama, amely hasonló politikát követve 2020-ban dekriminalizálta a kemény drogokat.

A kísérleti projekt indulása előtt Brit Columbia és a szövetségi hatóságok felvázolták a szabályokat az ellenőrzött kábítószerekről és anyagokról szóló törvény alól szövetségi szinten jóváhagyott mentesség alapján.

Bár ezek az anyagok továbbra is illegálisak maradnak, a felnőtteket, akiknél összesen kevesebb mint 2,5 gramm kábítószert találnak, nem tartóztatják le, nem emelnek vádat ellenük, és a szereket sem foglalják le. Ehelyett tájékoztatást kapnak a rendelkezésre álló egészségügyi és szociális szolgáltatásokról.

Carolyn Bennett, a mentális egészségért és a függőségekért felelős szövetségi államtitkár hétfőn óriási váltásnak nevezte a lépést a drogpolitikában, amely „a további kriminalizálás helyett a bizalmi és támogató kapcsolatok kialakítását részesíti előnyben az egészségügyi és szociális szolgáltatásokban”.

Életeket menthet az új szabályozás

Mintegy 10 ezer helyi lakos halt meg kábítószer-túladagolásban azóta, hogy Brit Columbia 2016-ban közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a kábítószereket.

A fogyasztók dekriminalizálása lebontja a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos félelmet és szégyenérzetet, és biztosítja, hogy nagyobb biztonságban érezzék magukat, ha életmentő támogatásért kell folyamodniuk

− mondta Jennifer Whiteside, Brit Columbia mentális egészségért és függőségekért felelős államtitkára.

A tartományban több ezer rendőr kapott képzést a szabálymódosításról, köztük a tartomány legnagyobb városában, Vancouverben is.

A program 2023. január 31-től 2026. január 31-ig tart, hacsak a szövetségi kormány azt nem vonja korábban vissza.

Egyes szakértők megkérdőjelezték a 2,5 grammos korlátot, mondván, hogy az sok komoly függő számára nem elegendő.

A kábítószerek árusítása továbbra is illegális marad. Ugyancsak illegális a kábítószer birtoklása iskolák, gyermekgondozási intézmények és repülőterek területén.

Kanada 2018-ban országszerte legalizálta a kannabisz szabadidős célú használatát felnőttek számára.

A most kis mennyiségben engedélyezett négy kábítószer azonban továbbra is tiltott marad, ami azt jelenti, hogy a marihuánával ellentétben nem fogják boltokban árusítani azokat. A határon átnyúló kereskedelmük is illegális marad.

Rovatok