Az Európai Unión belüli „nagyobb” Britannia és a kilépést övező sötétség közül kell választani – mondta az akkori brit kormányfő a brexitreferendum meghirdetése előtt. Mára kiderült, hogy a három éve történt brit kilépésnek, a brexitnek tapintható következményei vannak, a lakosság többsége pedig azóta már megbánta a távozást.
Nem sokkal azután, hogy 2016-ban Michael Howard, a toryk korábbi vezetője Nagy-Britannia kilépését sürgette az Európai Unióból, David Cameron konzervatív miniszterelnök kijelentette, hogy a végleges döntést az Egyesült Királyság szavazóinak kell meghozniuk.
A Walesben beszédet mondó kormányfő felidézte, hogy a szigetország „a világ legnagyobb egységes, 500 millió embert tömörítő szabadkereskedelmi piacának része”, így vámok, adók és egyéb korlátozások nélkül kereskedik termékeivel és szolgáltatásaival.
„Nem hiszem, hogy ezt kockáztatnunk kellene” – mondta Cameron, aki szerint egy, az Európai Unión belüli „nagyobb” Britannia és a kilépést övező sötétség közül kell választani.
„Mindkét világból a legjobbat fogjuk kapni, ha maradunk” – hangoztatta a kormányfő.
Ekkoriban, 2016-ban még a maradáspárti parlamenti képviselők voltak enyhe többségben a konzervatív és fölényes többségben a Munkáspárt soraiban.
A Cameron-kabinet 24 minisztere volt a maradás, négy pedig a kilépés híve.
Azóta négy miniszterelnök váltotta egymást a Downing Streeten.
A közvélemény álláspontja folyamatosan változott: 2012-ben például a megkérdezettek 56 százaléka ellenezte az uniós tagságot, és csupán 30 százaléka támogatta.
A legátfogóbb, húszezer ember bevonásával készült, 2014-es közvélemény-kutatás eredménye szerint a válaszadók 41-41 százaléka volt maradás-, illetve kilépéspárti, 18 százalék pedig tanácstalan.
A 2016. június 23-án megtartott referendum urnazárása után a YouGov közzétette előzetes becsléseit. Az ötezer ember megkérdezése alapján készült exit poll alapján a maradáspártiak szoros, 52:48 arányú többségben voltak a kilépéspártiakkal szemben.
Az arány a hivatalos adatok szerint is ennyi volt, csak éppen fordított előjelű.
A britek 51,89 százaléka a kilépésre, 48,11 százaléka pedig a maradásra szavazott. A maradáspártiak gyakorlatilag csak London térségében, Skóciában és Észak-Írországban voltak többségben.
A brexitpártiak győzelme után David Cameron bejelentette lemondását, a Konzervatív Párt élén pedig Theresa May követte, aki már korábban kizárta a népszavazás megismétlését.
A referendum kimenetele alapján az Egyesült Királyság közép-európai idő szerint 2020. február 1-jén nulla órakor kilépett az Európai Unióból.
A brexit 6 százalékkal csökkentette a brit GDP-t – idézte a minap az The Economist az Európai Reformok Központja nevű agytröszt munkatársának számításait, amelyeket a szaklap plauzibilisnek, hihetőnek nevez.
Az EU-ból történő kilépés következtében 11 százalékkal csökkentek a beruházások – állapította meg a kutató, John Springford ugyanezzel a módszertannal.
Nagy-Britannia áruforgalma 2022 második negyedévére 7 százalékkal csökkent szintén a brexit következményeként.
Az általános üzenet a tekintélyes gazdasági szaklap szerint egyértelmű: a brexit rontott az amúgy is rossz brit helyzeten. A kilépés a megélhetési költségeket is felhajtotta.
A valószínűsíthetően az EU-ból érkezett élelmiszertermékek elemzése alapján egy másik agytröszt arra a következtetésre jutott, hogy a brexit 2020-ban és 2021-ben évente mintegy 3 százalékkal növelte az átlagos élelmiszerárakat Nagy-Britanniában.
A Centre for Economic Performance kutatócsoportja szerint az eredmény még lesújtóbb lenne, ha a brit kormány az ígért importellenőrzés egészét hajtotta volna végre a részleges helyett.
A brexit értelemszerűen az uniós alapelvet, az emberek szabad mozgását is befolyásolta.
Az EU állampolgárai – akik korábban tetszésük szerint dolgozhattak vagy tanulhattak az Egyesült Királyságban – ma csak vízum birtokában tehetik ugyanezt.
Tavaly a bevándorlók alig egyötöde érkezett az unióból, holott 2015-ben még a bevándorlók felét alkották.
A közvélemény-kutatások szerint abban az évben a megkérdezettek 35 százaléka szerint a bevándorlás pozitív hatással volt az Egyesült Királyságra. Tavaly az arányuk 46 százalékra nőtt.
A britek egyébként – előreláthatóan novembertől – majd csak héteurós beutazási engedéllyel léphetnek az EU területére, 62 más, úgynevezett schengeni vízumra nem köteles ország állampolgáraival együtt.
Közvetlenül a referendum után, 2016 augusztusában azoknak a felnőtteknek az aránya, akik szerint Nagy-Britannia helyesen tette, hogy az EU elhagyására szavazott, 52 százalék volt, szinte ugyanannyi, mint a két hónappal korábbi népszavazáson.
Mára az arányuk 43 százalékra zsugorodott.
Skócia közben újabb népszavazást fontolgat függetlenségéről. A skót vezetés kilátásba helyezte, hogy a monarchiából való távozása után a felvételét kérné az Európai Unióba.
A David Cameront 2016 júliusában váltó Theresa May egyértelműen kiállt a brit brexit minél határozottabb végrehajtása mellett. Azonban az unióval a részletekről folyó tárgyalások egyáltalán nem úgy alakultak, ahogy szerette volna. Ennek az lett az eredménye, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.
2019. júniusi távozása a kormányzó Konzervatív Párt és a brit kormány éléről a szokásos forgatókönyvet hozta magával. A nyarat a brit konzervatív párttagság szavazta végig. Ennek eredménye lett, hogy Boris Johnson lett a párt elnöke, ezzel egyben az új miniszterelnök is.
Azonban semmi nem oldódott meg a személycserével, hiszen Johnsonnak ugyanúgy szembe kellett néznie a May bukásához vezető brexitpatthelyzettel és a megosztott Konzervatív Párttal is, miközben a toryknak továbbra sem volt meg egymagukban a többségük az alsóházban.
Boris Johnsonról érdemes felidézni még, hogy konzervatívként 2008-ban elnyerte London főpolgármesteri székét, ahol újrázni is tudott. 2016-ra ő lett az egyik legnépszerűbb tory politikus. May kormányában két évig külügyminiszterként is tevékenykedett. A miniszterelnök asszony azonban egy eltaktikázott előrehozott választással elbukta a toryk parlamenti többségét, ezután pedig nagyon sok konzervatív már nem állt be a May által az EU-val kialkudott kilépési megállapodás mögé. Végül maga Johnson a kemény brexitpártiakat képviselve kezdte el belülről következetesen kritizálni a formálódó, túl puhának tartott brexitmegállapodást.
Végül nagy nehezen összejött a brit uniós tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást, majd 2020. február elsején életbe lépett.
Fellélegezni azonban nem volt idő, mert márciusban már ott kopogtatott a koronavírus-járvány, amelynek kezelése hihetetlen kihívások elé állította a Johnson-kormányt. A pandémia okozta ellátásilánc-problémák aztán a brit gazdaság befékezését hozták, amelyet 2022-ben csak tetétezett az Ukrajna ellen indított orosz háború. Ez újabb sokkot eredményezett, elsősorban az emberek körében, hiszen az energiaárak elszálltak, és 40 éve nem látott inflációs adatokat mértek a szigetországban.
Ha mindez nem lett volna elég, Boris Johnson feje fölött is gyűltek a viharfelhők. 2022 áprilisában már arról szavazott a parlament, hogy hazudott-e az állítólagos karanténbulik ügyében. A járvány alatti szigorú intézkedések tiltották a tömeges összejöveteleket, ám kiderült, a kormányzati vezetők többször is tartottak partit, megszegve az érvényes előírásokat. A partigate 2022 nyarára teljesedett ki. A rendőrség húsz esetben szabott ki pénzbüntetést a Downing Streeten elkövetett szabálysértések miatt.
Ám a kegyelemdöfést egy személyi döntés adta meg Johnsonnak. A kormányfő úgy nevezte ki 2022 februárjában a konzervatív frakció szavazási és pártfegyelmének biztosításáért felelős kabinetiroda helyettes vezetőjévé Chris Pincher képviselőt, hogy korábban tájékoztatták a Pincher ellen szexuális molesztálás gyanújával tett bejelentésekről.
Johnson ugyan utólag elismerte, hogy ez súlyos hiba volt, de már nem tudta elejét venni annak, hogy tiltakozásként lemondási hullám induljon el kormányának tagjai körében.
Júliusban először Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Sajid Javid, az egészségügyi tárca volt vezetője mondott le, majd két napon belül követte őket 37 kormánytisztviselő, főleg államtitkári és helyettes államtitkári, illetve tanácsadói, parlamenti és kereskedelmi képviseleti posztokról.
A brit politikatörténetben a harmincas évek óta nem volt példa ilyen méretű lemondási hullámra egyetlen kormányon belül sem.
Érdekes módon Johnsont a nyári utódkeresési castingon volt külügyminisztere, Liz Truss követte, azonban neki már elég volt összesen hat hét, hogy annyira összevissza keverjen mindent a gazdasági életben, hogy végül pánikszerű gyorsasággal ő is lemondott. Truss azután kényszerült lemondásra, miután kénytelen volt elvetni saját – nem túl átgondolt – gazdasági programjának nagy részét, amelynek 2022. szeptember 23-i beindításakor a font és az államkötvénypiacok zuhanórepülésbe kezdtek. Ettől pedig nagyon sokan megijedtek a briteknél éppúgy, mint külföldön.
Így ha ideszámítjuk Theresa Mayt, akkor ott állt a belpolitikailag alaposan megtépázott ország egy újabb miniszterelnök-választással, amelynek eredményeként három év alatt immár a negyedik új miniszterelnököt nevezték Rishi Sunak személyében, aki egykor pénzügyminiszter volt Boris Johnson kormányában. Egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben, ha megnézzük az átlagbriteket sújtó mindennapi megélhetési problémákat, a továbbra is fojtogató háztartási energiaárakat és a még mindig magas inflációt.
(Borítókép: Thierry Monasse / Getty Images)