Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai hadsereg mégis lelőtte a kínai kémléggömböt

2023. február 4., szombat 21:20

Az Egyesült Államok lelőtt egy feltételezett kínai kémléggömböt, amely az elmúlt héten Kanada és az Egyesült Államok felett is megjelent – értesült a BBC.

Nemrég került nyilvánosságra, hogy egy kínai gyártmányú, nagy méretű kémléggömböt észlelhettek Kanada és az Egyesült Államok felett, amely stratégiai fontosságú létesítmények felett készíthetett felvételeket. A Pentagon később megerősítette az értesülést, és azóta egy kisebb diplomáciai botrány kerekedett az ügyből.

Brynn Tannehill amerikai pilóta korábban arról beszélt, hogy az elsődleges problémát az jelenti,  hogy a léggömb lelövése halálos veszélynek tehetné ki az alatta tartózkodókat, egy elég nagy területen.  Ezen kívül, mint a volt pilóta mondta, az is nehézséget jelent, hogy ezek a léggömbök több mint 30 kilométeres magasságban is operálhatnak, és a legtöbb amerikai légvédelmi rendszert nem arra tervezték, hogy ilyen magasságban semmisítsen meg célpontokat.

Figyelmeztetést adtak ki és több repteret is lezártak

Három repülőteret és a közvetlen légterüket is lezártak Dél-Karolina partjainál, mivel az amerikai katonai repülőgépek célba vették a kémléggömböt az Atlanti-óceán felett. Az AP hírügynökség szerint a felvételeken látszott, hogy a léggömb egy kisebb robbanás után a tengerbe zuhant.

A Flightradar24 nevű nyomkövető weboldal az amerikai légierő és a parti őrség repülőgépeit mutatta az észak-karolinai Wilmington és Myrtle Beach közötti égbolton. A parti őrség azt tanácsolta a hajósoknak, hogy hagyják el a területet a „jelentős veszéllyel járó” katonai műveletek miatt.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a léggömb megjelenése miatt lemondta pekingi útját, Kína azonban a vita higgadt kezelésére szólította fel az Egyesült Államok vezetését. Az ázsiai ország sajnálatát fejezte ki az incidens miatt, hozzátéve, hogy „soha nem sértették meg egyetlen szuverén ország területét, illetve légterét sem”.

A BBC beszámolója szerint Peking nem fogadja el az alaptalan találgatásokat és a léggömb körüli felhajtást, illetve azzal vádolta az amerikai politikusokat és médiumokat, hogy az esetet ürügyként használják fel Kína befeketítésére.

Rovatok