Index Vakbarát Hírportál

Alkotmányellenes, hogy nem tarthatnak fegyvert azok, akik füvet szívnak

2023. február 5., vasárnap 11:47

Alkotmányellenes az a szövetségi törvény, amely megtiltja a marihuánafogyasztóknak a lőfegyverek birtoklását − állapította meg egy oklahomai szövetségi bíró, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának tavalyi döntésére hivatkozva, amely jelentősen kiterjesztette a fegyvertartási jogokat.

A Donald Trump volt republikánus elnök által kinevezett Patrick Wyrick bíró pénteken elutasította a vádat egy férfi ellen, akit augusztusban vádoltak meg a tilalom megsértésével, mondván, hogy az sérti az amerikai alkotmány második kiegészítésében rögzített fegyverviselési jogot.

Wyrick azt mondta, hogy bár a kormány megvédheti a lakosságot attól, hogy a társadalomra veszélyes emberek fegyvert tartsanak, Jared Harrison „puszta marihuánafogyasztó státusza nem indokolhatja, hogy megfosszák őt a lőfegyver birtoklásához való alkotmányos jogától”. Hozzátette, hogy a marihuána használata „nem hajlamosít erőszakos viselkedésre”, és megjegyezte, hogy Oklahoma egyike azon államoknak, ahol a szövetségi törvények szerint még mindig illegális kábítószer orvosi célokra legálisan megvásárolható.

Laura Deskin, a Harrisont képviselő kirendelt védőügyvéd szerint az ítélet „egy lépés a helyes irányba számos amerikai számára, aki megérdemli a fegyverviseléshez és az otthona védelméhez való jogot”. Az amerikai igazságügyi minisztérium nem reagált a hírügynökség megkeresésére, de valószínűleg fellebbezni fog  − számolt be a Reuters hírügynökség

A döntés az egész országban kötelező érvényű

Ez a döntés volt a legutóbbi olyan eset, amikor egy bíróság alkotmányellenesnek nyilvánított egy fegyvertartási rendeletet, miután az alkotmánybíróság szerepét is betöltő amerikai Legfelsőbb Bíróság 6-3-as konzervatív többsége júniusban úgy döntött, hogy az alkotmány második kiegészítése védi az az állampolgárok azon jogát, hogy önvédelem céljából kézifegyvert hordjanak.

A New York State Rifle & Pistol Association kontra Bruen ügyben hozott ítélet a lőfegyverekről szóló törvények értelmezéséről úgy határozott, hogy a korlátozásoknak „összhangban kell lenniük a lőfegyverek szabályozásának történelmi hagyományával”.

Csütörtökön a New Orleans-i székhelyű 5. kerületi fellebbviteli bíróság erre a határozatra hivatkozva alkotmányellenesnek nyilvánított egy szövetségi törvényt, amely megtiltja a családon belüli erőszak miatti távoltartási végzés hatálya alatt álló személyek számára a lőfegyverek birtoklását.

Az európai kontinentális joggal ellentétben az angolszász jogban (így az Egyesült Államokban is) az úgynevezett precedensjog az irányadó. A precedens olyan korábbi jogeset, amely lényegi elemeinél fogva egy újabb esetre kötelezően alkalmazandó. A szűken értelmezett precedens voltaképpen a jogszabályt pótolja. Ez azt jelenti, hogy amíg a Legfelsőbb Bíróság esetleg meg nem semmisíti az ítéletet, az Egyesült Államok bíróságainak minden ilyen esetben kötelezően így kell döntenie. 

(Borítókép: Bing Guan / File Photo / Reuters)

Rovatok