Index Vakbarát Hírportál

Szökőárra figyelmeztettek Olaszországban, majd gyorsan visszavonták

2023. február 6., hétfő 08:24

Szökőárveszélyre figyelmeztettek Olaszországban hétfő reggel. Azt javasolták a lakosságnak, hogy ne menjenek a tengerpart közelébe. A figyelmeztetést délelőtt vonták vissza.

Esetleges szökőár veszélyére figyelmeztette a lakosságot az olasz katasztrófavédelem hétfő reggel a Törökország és Szíria határvidékén történt erős földrengés miatt.

A hatóság azt javasolta az olaszoknak, hogy távolodjanak el a tengerpart közvetlen közeléből, tartózkodjanak magasabban fekvő helyeken, és kövessék a helyi hatóságok utasításait.

A katasztrófavédelem szerint „fennáll a valós veszély lehetősége”, főleg a tengerszintnél alig valamivel magasabb vagy annál alacsonyabb tengerparti szakaszokon. – Már egy félméteres hullám is veszélyes áradásokat és erős áramlásokat okozhat – hívta fel a figyelmet a hatóság az MTI szerint.

Délelőtt visszavonták a figyelmeztetést 

Időközben hétfő délelőtt visszavonták Olaszországban a szökőár-figyelmeztetést, amelyet az ország déli részére adtak ki a Törökország délkeleti és Szíria északnyugati részét sújtó erős földrengés nyomán.

A polgári védelem kora reggel azt javasolta a tengerparton élőknek, hogy távolodjanak el a tengerpart közvetlen közeléből, tartózkodjanak magasabban fekvő helyeken, és kövessék a helyi hatóságok utasításait.

A hatóságok figyelmeztetése szerint „fennállt a valós veszély lehetősége”, főleg a tengerszintnél alig valamivel magasabb vagy annál alacsonyabb tengerparti szakaszokon.

Már egy félméteres hullám is veszélyes áradásokat és erős áramlásokat okozhat 

– írták közleményükben.

A figyelmeztetés nyomán két délolasz tartományban, Calabriában és Pugliában elővigyázatosságból átmenetileg leállították a vonatokat, de már újraindult a forgalom.

Mint arról korábban beszámoltunk, hatalmas földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát hétfő hajnalban. A legnagyobb rengésnél 7,8-as erősséget mértek, amelynek epicentruma 18 kilométer mélyen volt, Gazianteptől körülbelül 33 kilométerre.

Rovatok