Index Vakbarát Hírportál

Szétrobbantak a gázvezetékek, hatalmas lángok csaptak az égbe Törökországban

2023. február 6., hétfő 15:44

Gázvezetékek is megrongálódtak, miután hétfőn hajnalban több erős földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. A közösségi médiában több olyan felvétel látható, amelyen hatalmas lángok csapnak fel Törökország déli részén. Több szemtanú állítja, hogy a gázvezetékek szétrobbantak és lángra kaptak a földmozgások következtében. A földrengéseknek már több mint háromezer halálos áldozata van, és több mint tizenötezren sérültek meg.

Fatih Donmez török energiaügyi miniszter hétfő reggel arról beszélt, hogy a földrengések következtében súlyos károk keletkeztek az ország energetikai infrastruktúrájában, beleértve a rengés epicentrumának közelében húzódó gázvezetékeket, bár robbanásokról nem tett említést – írja a BBC.

A BBC megerősítette, hogy az egyik felvétel Hatay városának külterületén, az Amik-völgyben készült, a természeti katasztrófa sújtotta Gazianteptől mintegy 170 kilométerre délnyugatra. A hivatalos térképek igazolják, hogy ezen a területen gáz- és kőolajvezetékek húzódnak.

A videót feltöltő felhasználó azt írta, hogy az Amik-völgyi gázvezetékek a földrengés erejével robbantak szét, a feltörő lángok pedig átterjedtek a közeli földekre. Az Ihlas török hírügynökség beszámolója szerint az állami energiavállalat, a BOTAS leállította a földgáz áramlását Gaziantep, Hatay és Kahramanmaras tartományba.

Egy másik felvételen a Kahramanmaras közelében húzódó gázvezeték robbanása látható.

Hatalmas pusztítás Törökországban, megszólalt Szijjártó Péter

Több erős földrengés is megrázta Törökországot és Szíriát hétfő hajnalban, a legnagyobb rengésnél 7,8-as erősséget mértek, majd nem sokkal fél 12 előtt újabb erős, 7,7-es magnitúdójú földmozgást észleltek Törökországban. A török hatóságok 4-es szintű vészhelyzetet hirdettek, ami azt jelenti, hogy nemzetközi segítséget kérnek a mentéshez. 

A rengések Szíria északi részét is sújtották, a beszámolók szerint Aleppóban is több ház összedőlt. A földrengéseknek már több mint háromezer halálos áldozata van, és több mint tizenötezren sérültek meg.

A külügyminisztériumnak egyetlen olyan magyar személyről van tudomása, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele folyamatosan tartják a kapcsolatot. Szijjártó Péter délután fél 3-kor közölte: a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata Törökországban van, velük a nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll, az esti órákban Isztambulból fognak hazautazni.

Jeleztük a Törökországban tartózkodó magyar állampolgároknak, akik közül 213 jelentkezett konzuli védelemre, hogy az ország mely területeit ne látogassák. Egy olyan magyar személyről van egyelőre tudomásunk, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele folyamatos a kapcsolat. Azt kérem, ha van olyan magyar állampolgár, akiről tudomásuk van, hogy katasztrófa által sújtott területen van, jelezzék! A konzuli védelemre jelentkezettek között egyelőre ilyen személy nincs

– mondta a külügyminiszter.

(Borítókép:  HAJ KADOUR / AFP)

Rovatok