Index Vakbarát Hírportál

Felgyújtottak egy repülőt a szeparatisták, elrabolták a pilótát

2023. február 7., kedd 11:16

Landolás után szeparatista fegyveresek felgyújtottak kedden egy kisrepülőgépet az indonéziai Pápua tartományában, a pilótát pedig elrabolták.

A lázadók kijelentették, egészen addig nem engedik szabadon az új-zélandi állampolgárságú pilótát, ameddig az indonéziai kormány el nem ismeri Nyugat-Pápua függetlenségét.

A tartomány rendőrségének szóvivője, Ignatius Benny Adi Prabowo közölte:

a Pilatus PC–6 típusú kisgépen lévő öt utas ugyancsak eltűnt.

A vizsgálatot megkezdték, a kutatásban katonák is segítenek. A hadsereg Nyugat-Pápuán állomásozó egységeinek képviseletében Herman Taryaman azt mondta: egyelőre nem tudni, hogy a Philip Mertens néven azonosított pilótával együtt az utasokat is elrabolták-e.

Bár a Nyugat-Pápua Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (TPNPB) róluk nem tett említést, Muhammad Saleh Mustafa, a hadsereg regionális parancsnoka nem zárta ki, hogy őket is elhurcolták. A kisgépet a Susi Air magán-légitársaság üzemelteti, melynek alapítója és tulajdonosa Indonézia korábbi halászati minisztere, Susi Pudjiastuti. A volt tárcavezető azt írta a Twitteren, imádkozik a pilóta és az utasok épségéért.

Az indonéz kormány terroristáknak nevezi a lázadókat

Pápua és Nyugat-Pápua indonéz tartományok az ásványkincsekben gazdag Új-Guinea sziget nyugati felén terülnek el. A terület korábban holland gyarmat volt, és 1969-ben került indonéz fennhatóság alá egy széles körben bírált ENSZ-referendum nyomán. Az új-guineai őslakos pápuák közül sokan követelik az Indonézia által bekebelezett területek függetlenné válását, miként független a sziget keleti fele, az ausztrál gyarmati uralom alól 1975-ben felszabadult Pápua Új-Guinea.

A térségben 2018 óta állandósultak az erőszakcselekmények, a lázadók egyre súlyosabb, egyre több halálos áldozattal járó támadást hajtanak végre, az ehhez szükséges fegyvereket pedig a többi között a térségben lévő katonai támaszpontok ellen végrehajtott rajtaütéseken szerzik. Az indonéz kormány tavaly terroristáknak minősítette a lázadókat.

Rovatok