Index Vakbarát Hírportál

Először szólalt meg az ellene elkövetett merénylet óta Salman Rushdie

2023. február 7., kedd 06:17

Sir Salman Rushdie először beszélt arról, hogy tavaly egy New York-i rendezvényen késsel komolyan megsebesítették.

A The New Yorker című lapnak adott interjújában Sir Salman Rushdie azt mondta, hogy „szerencsém volt… elsöprő hálát érzek magamban”. Az írót augusztusban támadták meg a színpadon egy beszéd előtt, és hat hetet töltött kórházban − írta meg a BBC

Ezt követően az egyik szemére elvesztette a látását. Rushdie-t az 1988-ban megjelent Sátáni versek című regénye miatt régóta érik halálos fenyegetések.

A David Remnicknek adott hosszú interjúban az író így nyilatkozott:

Voltam már jobban is. De ahhoz képest, ami történt, nem is vagyok olyan rosszul. A komolyabb sérülések lényegében begyógyultak. Érzek a sérült kezem hüvelyk- és mutatóujjával, valamint a tenyerem alsó felével. Sokat járok terápiára, és azt mondták, hogy nagyon jól haladok.

Hozzátette, hogy gépelnie és írnia még nehéz, mert néhány ujjbegyét nem érzi.

Képes vagyok felkelni és járkálni. Amikor azt mondom, hogy jól vagyok, úgy értem, hogy vannak olyan testrészeim, amelyek állandó ellenőrzésre szorulnak

− mondta.

Közölte, hogy mentális sebeket is ejtett rajta a támadás, és hogy újra kell gondolnia a biztonsághoz való hozzáállását, miután több mint két évtizeden át anélkül élt.

Tudja, létezik olyan, hogy PTSD. Nagyon-nagyon nehezen tudtam írni. Leülök írni, és semmi sem történik. Írok, de ez az üresség és a szemét kombinációja, olyan dolgok, amiket megírok, és másnap törlök. Igazából még nem jöttem ki ebből az erdőből

− mondta.

A Salman Rushdie megkéselésével gyanúsított Hadi Matar ellen gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat.

Nem szeretné az áldozat szerepét játszani

Rushdie a Sátáni versek 1988-as megjelenése után közel tíz évig bujkálni kényszerült. Sok muszlim dühösen reagált a könyvre, azzal érvelve, hogy Mohamed próféta ábrázolása sérti a hitüket.

Halálos fenyegetések érték, és az akkori iráni vezető, Ruhollah Khomeini ajatollah fatvát bocsátott ki, amelyben Rushdie meggyilkolására szólított fel, és 3 millió dolláros (1,1 milliárd forintos) vérdíjat tűzött ki a szerző fejére.

A fatva továbbra is érvényben van, és bár az iráni kormány elhatárolódott Khomeini rendeletétől, egy kvázi hivatalos iráni vallási alapítvány 2012-ben további 500 ezer dollárral () növelte a jutalmat.

Remnick megkérdezte Rushdie-t, hogy szerinte nem kellett volna-e jobban vigyáznia, miután 2000-ben New Yorkba költözött, miután korábban évekig rejtőzött.

Nos, ezt a kérdést felteszem magamnak, és nem tudom rá a választ. Több mint húsz évig élhettem az életemet. Szóval, ez hiba volt? Emellett rengeteg könyvet írtam

− mondta.

Rushdie legújabb regénye, a Győzelem városa éppen a támadás előtt készült el, és a héten jelenik meg.

Mindig is nagyon igyekeztem, hogy ne játsszam az áldozat szerepét. Akkor csak ülsz ott és azt mondod: valaki kést döfött belém! De szerencsétlen vagyok… Amit egyébként néha tényleg gondolok!

− fogalmazott. 

(Borítókép: Sir Salman Rushdie 2015. október 10-én. Fotó: David Levenson / Getty Images)

Rovatok