Index Vakbarát Hírportál

Ellenzéki politikus járt Washingtonban, nem akárkivel találkozott

2023. február 9., csütörtök 19:30

Jámbor András magyar idő szerint ma hajnalban találkozott Takács Szabolccsal, Magyarország washingtoni nagykövetével az Egyesült Államokban. Az országgyűlési képviselő szerint furcsa volt ellenzéki politikusként egy kormányzati kinevezettel találkozni, aki partnerként viszonyult hozzá.

Jámbor András Facebook-oldalán számolt be amerikai útjáról. Elmondása szerint a nagykövet tisztességesen válaszolt a kérdéseire. A Párbeszéd politikusa nemcsak vele, hanem demokrata és republikánus párti képviselőkkel, valamint stábtagjaikkal is tárgyalt.

Elmondása szerint a beszélgetéseken két olyan releváns kérdés merült fel, amelyekben egyetértettek. Az egyik a globális bér- és munkajogi helyzet volt, míg a másik a a globális lakáspiac helyzete. Az országgyűlési képviselő szerint mindkét probléma érinti az Egyesült Államok lakosságát is.

A megoldási lehetőségekről azonban megoszlottak a vélemények

– írta a bejegyzésben.

„Eddig is tudtam, hogy az amerikaiak piacpártiak, de élőben még elképesztőbb megtapasztalni ezt a fetisizmust. A piac, nyilván, még mindig jobban kedvez egy gazdagabb országnak egy szegényebbhez képest, de azt is látni kell, hogy az Egyesült Államokban is rengeteg probléma halmozódik fel. Talán nem meglepő, hogy a Bernie Sanders és Alexandria Ocasio-Cortez fémjelezte Brand New Congress-csoport egyik tagjának munkatársával tudtunk a legtöbb dologban közös nevezőre jutni. Ő nem gondolta, hogy a piac, a kapitalizmus és a globalizáció a válasz mindenre. Felüdülés volt” – írta a politikus.

Jámbor András azt is elmondta, hogy Kossuth Lajos-szobrot is látott egy olyan teremben, ahol Winston Churchill és Václav Havel szobra is áll. Ezek közvetlenül az amerikai képviselőház házelnökének irodájának bejárata mellett voltak.

Egyébként is örömmel jelentem: Magyarország híre, a kormányéval ellentétben, egyáltalán nem rossz

– írta. 

Rovatok