Index Vakbarát Hírportál

Mága Zoltán is Törökországban tartózkodott a földrengés idején

2023. február 9., csütörtök 19:01

Mága Zoltán hegedűművész mindössze pár száz kilométerre tartózkodott a hétfői törökországi földmozgás epicentrumától, de sikeresen hazatért. Emellett az is kiderült, hogy segítséget is juttatott a mentésben részt vevőknek, valamint az áldozatoknak.

A hét elején több erős földrengés is megrázta Törökországot és Szíriát, a legnagyobb rengésnél 7,8-as erősséget mértek. A földmozgást több utórengés is követte, amelyek hatalmas pusztítást végeztek. Országszerte több ezer épület dőlt össze.

A hatóságok jelentése szerint az anyagi kár gyakorlatilag felbecsülhetetlen. A török hatóságok és civil szervezetek hétfő hajnal óta 110 ezer fős kutató-mentő személyzettel, több mint 5500 speciális járművel és munkagéppel végzik a munkálatokat, 5700 tagból álló nemzetközi csapat dolgozik a területen. 

Magyarországról is több csapat érkezett az országba, eddig összesen 27 túlélőt mentettek ki, és több tucat holttestet találtak. 156 fő és 26 kutya alkotja a magyar kontingenst. Mindezek ellenére a halálos áldozatok száma már elérte a 15 ezer főt.

Magyarország azonban nemcsak a török, de a szíriai hatóságoknak is felajánlotta segítségét. Ezenfelül nemcsak a magyar hatóságok, de a magyar Baptista Szeretetszolgálat is mentőcsapatot küldött Törökországban, ahogyan a világ számos országa, köztük Ukrajna.

Sőt a Vodafone és a DIGI is segít a Törökországban tartózkodóknak, mégpedig úgy, hogy ingyenessé teszik az érintett területen belüli és onnan Magyarországra irányuló kommunikációt.

Mága Zoltán is Törökországban volt

A zenész Facebook-oldalán jelentkezett be, hogy értesítse követőit, sikeresen hazatért. Emellett felhívta a figyelmet a szolidaritás fontosságára ebben a tragikus helyzetben.

„Törökországban tartózkodtam épp a földrengés idején, a természeti katasztrófa epicentrumától néhány száz kilométernyire. A szomszédos szállodákban is érezni lehetett a földmozgást. Ma reggel szerencsésen hazaérkeztem, de még most is végtelenül szomorú vagyok a katasztrófa sújtotta területek képeit és a beszámolókat nézve” – közölte közösségi oldalán a hegedűművész.

A zenész úgy érezte, azonnal cselekednie kell, ezért támogatást jutatott a térségben dolgozó segélycsapatoknak és túlélőknek.

Nem csak Törökországot és Szíriát sújtotta természeti katasztrófa

Kisebb erősségű földrengések voltak Szerbiában hétfőn és kedden is, azonban nem voltak akkora erősségűek, hogy épületekben is kárt okozzanak. Azonban Indonéziában legalább négy ember meghalt és több épület megrongálódott, miután csütörtökön egy 5,4-es erősségű földrengés rázta meg Indonézia legkeletibb régióját.

Közben a héten Magyarországon földrengéshez hasonló jelenségeket észleltek. Hevesben, a szomszédos Borsod és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is arról írtak az emberek a közösségi médiában, hogy robbanásszerű hangot hallottak.

A katasztrófavédelem nem tudott robbanásról a térségben, így nincs magyarázat a jelenségre. Azonban kiderült, hogy a Magyar Honvédség vadászgépei gyakorlatot tartottak a térségben, de állításuk szerint nem okozhattak földrengéshez hasonlítható érzetet.

Rovatok