Index Vakbarát Hírportál

Vucsics szerint Szerbiában diktatúra tombol

2023. február 11., szombat 09:53

Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök a Prva TV-nek nyilatkozva azt mondta, megfigyelte, hogy a szocialisták nem vesznek részt a Koszovóról szóló vitákban. Az államfő arról is beszélt, mi tekinthető a demokrácia jelének.

„Semmi sem tart rövidebb ideig a hálánál Szerbiában” – mondta az elnök, utalva az Ivica Dacsiccsal (Szerbia külügyminisztere) folytatott beszélgetésekre, mely szerinte elfogadható volt.

Alekszandar Vucsics úgy értékelte, hogy Szerbiában diktatúra van, azért, mert az ellenzék azt tesz, amit akar, a hatalom pedig toleráns és nem fél a vitáktól, írja a Szabad Magyar Szó.

A kiabálás és a vita a parlamentben, a fizikai erőszak megjelenése is a demokrácia jele – fűzte hozzá. A köztársasági elnök arról is beszélt, tudni fogja, mikor jön el az ideje, hogy szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben. Sejtelmesen megjegyezte, hogy ez a pillanat hamarosan eljöhet, már nem kell hónapokat várni a bejelentésre.

Egy korábbi interjúban Alekszandar Vucsics  szerb elnök arról beszélt, hogy elutasította Vlagyimir Putyin területi követeléseit Ukrajnában. A szerb államfő azt jósolta, hogy a konfliktus legrosszabb része még hátravan, mivel mindkét fél beásta magát.

Kezdetektől fogva elleneztük Oroszország invázióját, számunkra ugyanis a Krím és Donbasz Ukrajna része, és az is marad

– jelentette ki Alekszandar Vucsics.

(Borítókép: Alekszandar Vucsics. Fotó: Milos Miskov / Anadolu Agency / Getty Images)

 

Rovatok