Index Vakbarát Hírportál

Akár 50 ezer halottja is lehet a törökországi és szíriai földrengésnek

2023. február 11., szombat 15:50

A német és az osztrák mentőegységek felfüggesztették a mentést, mert egyesek fosztogatni kezdtek a romok közt. Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton azt mondta, hogy a kormány szigorúan fellép a fosztogatásban és más bűncselekményekben részt vevők ellen a földrengés sújtotta térségben. A halálos áldozatok ismert száma már most 25 ezerhez közelít, de az előrejelzések szerint ennek akár a dupláját is elérhetik a veszteségek.

Az osztrák és a német szakszolgálatok is felfüggesztették a mentési munkákat Törökország földrengés sújtotta Hatay tartományában a romló biztonsági helyzet miatt. Az osztrák hadsereg szóvivője részletek ismertetése nélkül azt mondta, hogy

„csoportok közötti összecsapások történtek”.

Az osztrák katasztrófaelhárítási egység 82 katonája a dél-törökországi Hatay tartományban „egy alaptáborban más nemzetközi szervezetek képviselőivel vár az utasításokra”. Az osztrákok kedden 45 tonna felszereléssel érkeztek Hatayba, és kilenc embert tudtak kimenteni a romok alól.

A német szövetségi katasztrófavédelmi szolgálat, a THW és az I.S.A.R. Germany német segélyszervezet is azt közölte, hogy tagjaik az alaptáborban vannak, mert incidensek törtek ki, miután Hatay tartományban romlott a biztonsági helyzet.

Fellépnek a rendbontás ellen

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton azt mondta, hogy a kormány szigorúan fellép a fosztogatásban és más bűncselekményekben részt vevők ellen a földrengés sújtotta térségben.

A török államfő szombaton ismét meglátogatott egy katasztrófa sújtotta területet, ahol elmondta, hogy Dél-Törökországban épületek százezrei váltak lakhatatlanná. Ígéretet tett arra is, hogy heteken beül megindulnak a helyreállítási munkálatok – írta az MTI. 

25 ezer felett a halálos áldozatok száma, de még a duplájára nőhet 

A hétfői földrengés áldozatainak száma Törökországban és Szíriában együttesen már meghaladta a 24 ezret a szombat délelőtti adatok szerint. A The Guardian legutóbb azt írta, hogy már legkevesebb 25 ezer halottról lehet tudni a két országban: 

A két szám együtt 25 401 halottat jelent. Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkárhelyettese azonban nemrég azt mondta:

nagyon valószínű, hogy a halálos áldozatok végső száma a mostaninak „több mint a duplája lesz”. 

„Ez szörnyű. Nagyon keményen visszavágott a természet. Megrendítő, hogy [...] a törmelékhegyek alatt még mindig ott vannak az emberek, és néhányan közülük életben vannak” – mondta Griffiths, hozzátéve azt is: olyan sok a halott, hogy számlálni, regisztrálni is alig bírják őket.

„Nagyon nehéz lesz eldönteni, hogy mikor érdemes véget vetni a mentési fázisnak” – mondta végül az ENSZ-tisztviselő, arra utalva: egyre kevesebb az esély arra, hogy valakit élve találnak még meg a törmelékhegyek alatt. 

A török katasztrófavédelem (AFAD) szombat kora reggeli adatai szerint a földrengés sújtotta dél-, délkelet-törökországi régióból mintegy 93 ezer embert költöztettek el, a mentési munkákban több mint 166 ezren vesznek részt, köztük 8 ezer külföldi. A mentésben magyar csapatok is részt vesznek.

Embereket vettek őrizetbe

Frissítés: cikkünk megjelenése után derült ki, hogy 12 embert őrizetbe vettek Törökországban, Gaziantep és Sanliurfa tartományokban. Köztük olyan emberek is vannak, akik

kivitelezőként dolgoztak egy-egy összeomlott épület építésében. 

A The Guardian szerint ennél is több őrizetbevételre kell számítani, ugyanis Diyarbakir tartományban is 29 elfogatóparancsot adtak ki további gyanúsítottak ellen. A tartományi ügyészség számos alkalommal nyomozást indítottak a földrengések után. 

(Borítókép: Földrengésben összeomlott épületek Antakyában 2023. február 11-én. Fotó: Bulent Kilic / AFP)

Rovatok