Index Vakbarát Hírportál

Megbetegedett Kamilla királyné, lemondta a programjait

2023. február 13., hétfő 20:30

Miután megfázásos tünetei voltak, koronavírustesztet végeztetett el Kamilla brit királyné, és kiderült, hogy megfertőződött. A Buckingham-palota lemondta a részvételt az összes olyan rendezvényen, amelyen Őfelsége megjelent volna ezen a héten.

Korábban a Buckingham-palota még csak annyit közölt, hogy Kamilla királyné elhalasztotta a keddre tervezett nyugat-midlandi útját, mert elkapott egy szezonális betegséget.

A palota hétfői közleményében már azt írta, hogy Őfelsége 

megfázásos tünetektől szenvedett, majd az elvégzett koronavírustesztje pozitív lett.

„Sajnálattal kell hírt adnunk arról, hogy ezért a királyné lemondta az erre a hétre tervezett összes nyilvános programját. Őfelsége őszinte bocsánatkérését fejezi ki azoknak, akik részt szerettek volna venni ezeken a programokon” – áll a kommünikében.

A Sky News értesülései szerint Kamilla királyné keddre több kötelezettséget, megjelenést is vállalt, többek között a birminghami Edgbastonban lévő Elmhurst Balettiskola alapításának százéves évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségen is részt vett volna, valamint egy könyvtárba is ellátogatott volna.

A Buckingham-palota szóvivője közölte: nem marad el az összes rendezvény, amelyiket lehet, azt későbbi időpontra halasztják, amikor Őfelsége már eleget tud tenni a meghívásoknak.

Rovatok