Index Vakbarát Hírportál

Tarjányi Péter: Pokoli orosz veszteség lesz, ha a Kreml nyomás alá helyezi a hadsereget

2023. február 15., szerda 18:41

Egyik fél sem akar sem politikailag, sem katonailag, sem társadalmilag engedni, ezért is nehéz tárgyalóasztalhoz ültetni Oroszországot és Ukrajnát Tarjányi Péter szerint. A biztonságpolitikai szakértő a Frontvonal e heti adásában az oroszok mozgósítási képességeit, az ukrán elnök brüsszeli látogatását és az unió háborúhoz való viszonyulását is elemezte

„A minőségi fegyverekkel ellátott, katonai szaktudásban jobban működő ukrán haderő képes egy nagyobb létszámú, felduzzasztott orosz haderőt legyőzni és megsemmisíteni” – mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Frontvonalban. Hozzátette, Oroszországnak még mindig vannak olyan tartalékai, ahonnan 3-400 ezer főt, fiatalokat, férfiakat mozgósítani tud. Ugyanakkor a tudás és a felszerelés adta különbségek meghatározók lehetnek a harcok kimenetelét illetően.

Az orosz külügyminiszter-helyettes, Szergej Versinyin kijelentésére, hogy Oroszország kész előfeltételek nélkül tárgyalni Ukrajnával, a biztonságpolitikai szakértő azt mondta, a felek közötti kommunikáció a bucsai mészárlás után rekedt meg, kibékíthetetlen ellentét alakult ki a háborúban álló országok között. 

Ugyanakkor a béketárgyalások velejárója a tűzszünet, amelyet jelenleg egyik fél sem akar. Ukrajna nem akarja, hogy Oroszország a tárgyalások alatt felerősítse hadseregét, ahogy az oroszok sem akarják, hogy a tűzszünettel járó egyeztetések alatt Ukrajnába olyan további eszközök érkezzenek, amelyekkel dinamikusan hadműveleti szintű áttörést tud végrehajtani az ukrán hadsereg. 

Ukrajnának az a realitása, hogy az oroszok menjenek Ukrajnából. Oroszországnak meg az a realitása, hogy ők nem akarnak onnan elmenni

– fogalmazott Tarjányi Péter, aki szerint ha lesznek is tárgyalások, azzal a felek megvárják a most készülő – várhatóan komoly veszteségeket okozó – hadműveleti szakasz végét.  

 Óriási probléma, hogy egyik fél sem akar és egyik fél sem tud sem politikailag, sem katonailag, sem társadalmilag engedni

– emelte ki a szakértő. 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az uniós állam- és kormányfők rendkívüli, brüsszeli csúcstalálkozóján való részvételét Tarjányi Péter úgy értékelte: Ukrajna megmutatta, hogy képes ellenállni, így Európa vezetői már nem annyira óvatoskodók, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor az ukránok részére saját repülőgépflotta létrehozásában még nincs egységes álláspont. 

Az ukránok attól idegesek, hogy Európa mindig akkor támogat és akkor lép egy mérföldkövet, ha nagyon nagy baj van, vagy ha nagyon komoly eredményt ért el Ukrajna

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, hozzátéve: az ukránok ezzel kapcsolatban mindig azt mondják, ez az eredmény azt jelenti, hogy eddig vérrel vettek időt, hogy ellenálljanak.

A Frontvonalból kiderül továbbá,

A Frontvonal korábbi epizódjait ide kattintva tudja megnézni.

(Borítókép: Tarjányi Péter 2023. február 13-án. Fotó:  Papajcsik Péter / Index)

Rovatok