Index Vakbarát Hírportál

Megint földrengés volt Romániában

2023. február 17., péntek 17:42

Pénteken újfent földrengés volt Romániában, amit több térségben is érezni lehetett. A mostani már a harmadik földmozgás volt az országban ezen a héten.

Újabb földrengést mértek péntek délelőtt a romániai Havasalföld nyugati régiójában, Olténiában. A rengés epicentruma Gorj megyében volt, és 15 kilométeres mélységben következett be – írja az Új Magyar Szó.

A rengés erőssége a Richter-skála szerint 4,3-as volt a romániai Országos Földfizikai Intézet által ismertetett adatok alapján, ami 8,7 kilométeres mélységben történt.

A héten ez már a harmadik földrengés volt a térségben, hétfő délután ugyanis 5,2-es, kedd délután 5,7-es erősségű földmozgást mértek Targu Jiu és Craoiva környékén, a lökéshullámokat ugyanakkor távolabb is érezték. A második rengést háromszáznál is több utórengés követte.

Földmozgás Budapesten is

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy csütörtök délután Magyarországon is enyhébb földrengést éreztek Budapest VIII. kerületében, amit a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium is megerősített.

Emellett nemrég a szomszédos Horvátországban is észleltek földmozgást. A szeizmológiai jelentés szerint ennek erőssége 4,8-as volt a Richter-skála szerint.

Rovatok