Index Vakbarát Hírportál

Jimmy Carter hátralevő idejét már a családja körében töltené

2023. február 18., szombat 21:54

Élete hátralévő idejére hospice-ellátásban részesül majd Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39. elnöke. Az egykori demokrata politikust családja mellett orvosai is támogatták döntésében.

Otthoni hospice-ellátásba vonult Jimmy Carter volt amerikai elnök, a döntésről az egykori demokrata politikus által létrehozott jótékonysági szervezet számolt be a Twitteren – írja az AP hírügynökség.

A tájékoztatás szerint a 98 éves Carter, miután több alkalommal is rövid időre kórházba került, úgy döntött, hogy hátralévő idejét otthon tölti családja körében, ahol a további orvosi beavatkozás helyett hospice-ellátásban részesül.

A közleményből az is kiderült, hogy Jimmy Cartert orvosi csapata mellett családja is teljes mértékben támogatja, nyugalmat kérve számára, ugyanakkor hálás a volt elnök tisztelőinek az aggodalmakért.

A demokrata Jimmy Carter az Egyesült Államok 39. elnöke volt, aki 1976-ban győzött Gerald R. Ford korábbi republikánus elnök ellen. 1980-ban azonban leváltották, miután alulmaradt Ronald Reagannel szemben.

A Carter Központ vezetői a 98. születésnapja előtt – amelyet októberben ünnepelt – elmondták, hogy a volt elnök, aki túlélt egy 2015-ös rákdiagnózist és egy 2019-es súlyos esést az otthonában, leginkább egyszerű napot várt, amely magában foglalja kedvenc baseballcsapatának, az Atlanta Bravesnek a televízióban való megnézését.

(Borítókép: Jimmy Carter. Fotó: Scott Cunningham / Getty Images Hungary)

Rovatok