Index Vakbarát Hírportál

Fontos vendég érkezik Szijjártó Péterhez Kínából

2023. február 19., vasárnap 08:05

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten fogadja Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját – tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő vasárnap az MTI-t.

A felek előbb négyszemközt, majd plenáris ülésen, végül munkaebéd keretében egyeztetnek egymással.

A napirenden Kína és Közép-Európa országai közötti együttműködés, valamint a két ország stratégiai partnersége szerepel majd.

Szijjártó Péter legutóbb decemberben tárgyalt kínai kollégájával, videótárgyalást folytattak egymással. Akkor Szijjártó Péter elmondta,

Mára Magyarország lett a kínai vállalatok első számú beruházási célpontja Közép-Európában, így sikeresen kerülhetjük el az európai gazdaságot sújtó recessziót.

Arról is szó esett a videótárgyalást követően, hogy a kormány igyekszik visszaterelni az Európai Unió és Kína kapcsolatát a „kudarcot vallott szankciók” helyett a partnerség útjára.

Rovatok