Index Vakbarát Hírportál

Az EU ne legyen szuperállam – lengyel–olasz egyetértés

2023. február 20., hétfő 21:23

Nemcsak az ukrajnai háborúról, de az Európai Unió sorsáról is hasonlóan vélekedett a lengyel és az olasz kormányfő. A két politikus hétfőn Varsóban találkozott, majd közösen tartott sajtóértekezletet.

lengyel és az olasz álláspont azonos az ukrajnai háborút illetően: a gazdasági és energetikai válság, az infláció visszaszorítása érdekében szükséges, hogy Ukrajna a szabad világ támogatásával legyőzze Oroszországot – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, az olasz hivatali partnerével, Giorgia Melonival közösen tartott sajtóértekezleten. 

A kétoldalú tárgyalásokat követő sajtókonferencián az MTI tudósítása szerint Morawiecki beszámolt arról is, hogy a varsói találkozón

az újabb, ukrajnai fegyverszállításokat is megvitatták,

hogy „minél hamarabb beköszöntsön a béke”.  Giorgia Meloni emlékeztetett arra: országa a háború kezdetétől pénzügyi, katonai és humanitárius segítséget is nyújt Ukrajnának, és továbbra is számíthatnak Róma támogatására.

Morawiecki beszélt arról, hogy Melonival megvitatták az Európai Unió (EU) és az illegális bevándorlás kérdéskörét is.  A lengyel és az olasz kormány hasonlóan tekint az EU-ra, amely

szuverén nemzetek közössége, nem pedig egy szuperállam kell, hogy legyen

 szögezte le. Lengyelország osztja a kereszténységre, a demokráciára és Európa víziójára vonatkozó olasz értékeket – tette hozzá Morawiecki.

 Erős Európát akarunk, azt akarjuk, hogy az EU globális szereplő legyen, ami pedig akkor lesz, ha (...) egyenlő módon veszi figyelembe az összes tagállam érdekeit

– jelentette ki, kiemelve a közös uniós piac szerepét.

A migrációról Morawiecki elmondta: a háborúhoz különféle eszközöket szoktak felhasználni, így Aljakszandr Lukasenka belorusz és Vlagyimir Putyin orosz elnök még az ukrajnai háború kitörése előtt „mesterségesen előidézett migrációval támadták meg Lengyelországot”. Európa déli részében pedig Olaszországba érkezik sok migráns. Meloni, ehhez kapcsolódva, kiemelte a külső uniós határok védelmének fontosságát.

Az olasz kormányfő először látogatott Lengyelországba tavaly októberi beiktatása óta. Hétfő este Andrzej Duda lengyel elnök is fogadja.

(Borítókép: Mateusz Morawiecki és Giorgia Meloni közös sajtótájékoztatót tart 2023. február 20-án Varsóban. Fotó: Omar Marques / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok