Index Vakbarát Hírportál

Hogyan jut el a világ leghatalmasabb embere Kijevbe?

2023. február 21., kedd 12:47

Joe Biden amerikai elnök hétfőn Kijevbe látogatott, ahol személyesen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadta. Ugyanakkor egy diplomáciai találkozó mindig komoly biztonságpolitikai kockázatot jelent, főleg, ha a helyszín közelében éppen háború zajlik.

Mint arról beszámoltunk, Joe Biden amerikai elnök a héten háromnapos diplomáciai találkozón vesz részt Lengyelországban, azonban hétfő reggel váratlanul megjelent Kijevben.

Az Egyesült Államok elnöke volt az utolsó nyugati állam- vagy kormányfő, aki még nem járt a háború által sújtott országban személyesen. Most, hogy ez is megtörtént, több amerikai lap is beszámolt arról, hogyan tervezték meg Biden titkos látogatását.

Sötétített repülő, tízórás vonatút

A világ legerőteljesebb pozíciójának tartott amerikai elnök utazását soha sem könnyű megszervezni: a biztonságpolitikai kockázat minden utazásnál eleve magas, ráadásul Kijevet az orosz agresszió miatt gyakran éri rakétatámadás – sajtóhírek szerint az Egyesült Államok pár órával az érkezés előtt jelezte Oroszországnak, hogy Biden az ostromlott ország fővárosában tesz látogatást.

Mint arról például az AP ír, Biden ezúttal nem az amerikai elnöknek fenntartott Air Force One-nal utazott Washingtonból, hanem a leginkább belföldi utazásokra használt Air Force C–32-vel, amely módosított Boeing 757-es, ami valamennyivel kisebb, mint az Air Force One-ná átalakított Boeing 747-200B.

Biden washingtoni idő szerint vasárnap hajnali 3.30-kor hagyta el a Fehér Házat (magyar idő szerint vasárnap 9.30), majd 20 órával később már Kijevben volt: a repülő Lengyelország délkeleti részén található Rzeszow városában szállt le vasárnap este 8-kor, onnan az elnöki limuzin helyett SUV-val szállították a przemysli vasútállomásra, ahol kezdetét vette a tízórás vonatút Kijevbe.

A Washington Post információi szerint az utat már hónapok óta tervezték, azonban Biden csak február 17-én, pénteken hozta meg a végleges döntést,

pedig az újságírókat, akik elkísérték, már hétfőn értesítették a lehetséges útról.

A CNN arról ír, Biden már régóta szeretett volna személyesen is Kijevbe utazni, miközben azt látta, hogy nyugati szövetségesei egymást váltva tekintik meg a háború által sújtott várost, és csupán egyszer fordult elő, hogy aggódott az utazás miatt. Tanácsadói hiába mondták, hogy bármelyik ukrán városba tett látogatása megfelelő lenne, a lap szerint Biden egyértelműen kijelentette: ő Kijevbe akar menni.

Biden kijevi villámlátogatása egyébként az első alkalom, hogy egy amerikai elnök olyan háborús országban jár, ahol nincsenek amerikai katonák.

Az amerikai elnök és alelnök gyakran látogatja meg a különböző országokban állomásozó amerikai katonákat, hogy így buzdítsák őket.

Emellett további érdekesség, hogy Bidennél hamarabb járt felesége, Jill Biden Ukrajnában: ő még 2022. május 8-án, anyák napja kapcsán jelent meg váratlanul Ungváron.

Erős jelzés Putyinnak

Szakértők szerint Biden azzal, hogy Kijevbe utazott, erőt mutatott Putyinnal szemben, emellett erős szimbolikus gesztust tett az ukránok felé: ezzel jelezte, támogatják Ukrajna honvédő háborúját.

Ugyanakkor ennél életbevágóbb kérdés, hogy a szimbolikus gesztus mellé milyen kézzelfogható támogatást nyújtanak az ukránoknak.

Biden Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel további amerikai fegyvertámogatásról tárgyalt, azonban azt Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági tanácsadója nem árulta el, hogy a két elnök között szó esett-e az amerikai F–16-os vadászrepülőgépekről, amelyekre Ukrajnának nagy szüksége lenne, azonban a képviselőházi republikánusok szélsőjobboldali szárnya ellenezné az átadását.

(Borítókép:  Joe Biden amerikai elnök a kijevi Szent Mihály-székesegyház előtt 2023. február 20-án.  Fotó:  Handout / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP) 

Rovatok