Index Vakbarát Hírportál

Zardari: Senkinek nem áll érdekében egy újabb végtelen háború

2023. március 1., szerda 17:09

Magyarországra látogatott a pakisztáni külügyminiszter, aki a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta: Pakisztán tisztában van vele, milyen egy háborúban álló állam szomszédjának lenni és annak gazdasági következményeit viselni. Éppen ezért mielőbbi békekötést sürget Oroszország és Ukrajna között.

Pakisztán történelmileg jó kapcsolatot ápol Oroszországgal, ezt kihasználva a nehéz időkben is igyekeznek szélesíteni a két ország közötti gazdasági együttműködések körét – mondta a Magyar Nemzetnek Bilaval Bhutto Zardari pakisztáni külügyminiszter. Ugyanakkor Ukrajnával is kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszenek, tárgyalt is kijevi kollégájával – tette hozzá.

„Egy újabb végtelen háború senkinek nem áll érdekében. Az oroszoknak, az ukránoknak, az európaiaknak, az amerikaiaknak és a fejlődő világnak sem!” – mondta a Szijjártó Péter magyar külügyminiszter meghívására idelátogató politikus.

Infláció, élelmiszer- és energiahiány

Az inflációt tekintve Zardari a magyar kormány által sokszor hangoztatott narratívát látja érvényesnek Pakisztánra nézve is.

Tapasztaljuk, hogy az ukrajnai háború miatt elszállt az infláció. Megérezzük az élelmiszer- és energiahiányt,

hiszen Ukrajnából gabonát importáltunk, a közel-keleti energiaforrásokra pedig bejelentkezett a Nyugat, jócskán felhajtva az árakat.

A külügyminiszter hangsúlyozta: Pakisztán is a mielőbbi békét sürgeti, hiszen az afganisztáni háború által tisztában vannak vele, milyen egy háború sújtotta ország szomszédjának lenni. „A saját bőrünkön tapasztaltuk a szomszédunkban dúló legutóbbi végtelen háború hatásait, sőt még mindig érezzük következményeit. Mikor a NATO otthagyta Afganisztánt, a keletkező vákuumot terrorcsoportok használták ki, és az egyszer már legyőzött terrorizmus visszatért Pakisztánba is.”

Belefáradtunk, hogy a gazdaságot megtépázó koronavírus-járvány után most az ukrajnai háború hatásaival kell megküzdeni

– fogalmazott.

A kivonulással nem oldódtak meg a gondok

Zardari a NATO-csapatok Afganisztánból való kivonulásával és a talibán kormányzással kapcsolatban megjegyezte: reméli, hogy a világ többi része is megérti, hogy „azzal, hogy összepakoltak és elmentek, a probléma még nem oldódott meg”.

„Az új afgán vezetés még a tárgyalásokkor tett bizonyos ígéreteket a Nyugatnak, sőt a saját népének. Például hogy a kormányban mások is szerepet vállalhatnak, hogy a nők tanulhatnak, és ami a legfőbb, hogy nem engedik, hogy területükön terrorszervezetek működjenek. Bő egy évvel Kabul eleste után még mindig várjuk, hogy az új afgán kormány megvalósítsa ezeket” – emlékeztetett.

(Borítókép: Bilaval Bhutto Zardari pakisztáni külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a minisztériumban 2023. február 22-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok