Index Vakbarát Hírportál

Megszüntetik a világ egyik legrégebben érvényben lévő járványügyi korlátozását

2023. március 1., szerda 07:44

Majdnem három év után Hongkong bejelentette, hogy március 1-jétől megszünteti a maszkos mandátumot, megszüntetve ezzel a világ egyik legrégebben érvényben lévő járványügyi korlátozását, miközben a város igyekszik újjáépíteni nemzetközi pénzügyi központként kialakított imázsát.

A város vezetője, John Lee kedden jelentette be a lépést, feloldva ezzel azt a tilalmat, amelyet egyes egészségügyi szakértők is bíráltak, mivel az emberek számára kötelezővé tette, hogy nyilvános helyeken − a szabadidős sporttevékenységek és a vidéki parkok kivételével − mindig maszkot viseljenek, még akkor is, amikor a legtöbb, koronavírushoz kapcsolódó korlátozást fokozatosan leépítették az elmúlt hónapokban − írja a The Wall Street Journal

Lee elmondta, hogy a továbbiakban nem lesz kötelező a maszk viselése sem beltéren, sem kültéren, sem tömegközlekedési eszközökön.

A hongkongi járványt ellenőrzés alatt tartjuk, és nincs jele a vírus visszatérésének

− mondta Lee, hozzátéve, hogy nem volt járvány a magas kockázatú csoportok, például a kórházakban fekvő emberek körében, és hogy az influenzaszezon is a végéhez közeledik.

A magas kockázatúnak ítélt intézmények továbbra is bevezethetik saját szabályaikat, és megkövetelhetik a látogatóktól, hogy maszkot viseljenek − mondta.

(Borítókép: Gyalogosok Hongkongban 2023. február 28-án. Fotó: Paul Yeung / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok