Index Vakbarát Hírportál

A legújabb konteók szerint nincs is háború Ukrajnában

2023. március 1., szerda 06:11

Oroszország ukrajnai inváziójának első évfordulóján a közösségi médiában megugrottak a háborúról szóló hamis állítások, és egyes posztok többmilliós aktivitást értek el.

Számos sok követővel rendelkező amerikai jobboldali fiók alaptalan állítások sorát tette közzé, amelyek azt sugallták, hogy az egész ukrajnai háború csak a nyugati média és kormányok által elkövetett átverés lehet − írta meg a BBC

A legvirálisabb állításokat terjesztők között voltak olyanok is, akiket korábban felfüggesztettek a Twitterről, majd Elon Musk hatalomátvétele után engedtek vissza a platformra.

Az egyik hamis állítás, amely a Twitteren és máshol is egyre nagyobb teret nyert, azt sugallta, hogy az egész háborút csak „meghamisították”, az valójában nem is létezik. Bizonyítékként a frontvonalról készült felvételek állítólagos hiányára hivatkoztak. Egy kommentelő „a háborús felvételek hiányára” panaszkodott egy sokszor megosztott bejegyzésben, mondván, hogy ez „átverésnek tűnik”.

Egy másik, 1,4 millió követővel rendelkező Twitter-influenszer azt állította, hogy „nincsenek felvételek és nincsenek részletes frissítések” a háborúról.

Az ukrajnai háború azonban jól dokumentált. A szemtanúk beszámolói mellett az ukrán frontvonalról bőséges felvételeket készített a BBC és más globális műsorszolgáltatók is, akik szintén megvizsgálták a konfliktus néhány kulcsfontosságú eseményéről szóló hamis narratívákat.

A világ kormányaitól és ügynökségeitől származó bizonyítékok is megerősítik, hogy a háború valós. A közösségi média már a kezdetektől fogva tele van a háborúról készült videókkal, amelyek közül sokat az újságírók is hitelesnek fogadnak el.

Valósak voltak a kijevi toronyházban keletkezett károk

Két nappal az orosz invázió után világszerte széles körben látható volt az a felvétel, amely egy kijevi magas lakóépületet ábrázolt, amelyen egy rakéta becsapódása után hatalmas lyuk tátongott. A riporterek részletesen tudósítottak a helyszínről a károk utóhatásairól.

Az elmúlt napokban a közösségi médiában ismét vírusként terjedtek a képek a tömbházról, amelyet azóta kijavítottak és részben újjáépítettek.

A kép hatására azt állították, hogy a tömböt vagy soha nem is érte találat, vagy az egész háború csak egy átverés, mert − hangzott az érvelés − lehetetlen lenne helyreállítani egy épületet egy folyamatban lévő konfliktus alatt.

Az állítást többek között egy jobboldali podcaster és oltásellenes aktivista is megosztotta, akinek korábban letiltott fiókját a Twitter nemrég visszaállította.

A rendszeres orosz rakétatámadásoktól eltekintve azonban Kijev 2022 márciusának vége óta nem került a háború frontvonalába, amikor is az orosz erők kivonultak a városból és környékéről, hogy Kelet-Ukrajnára összpontosítsanak. A háztömb javításának és újjáépítésének folyamata tavaly májusban kezdődött, és erről az ukrán sajtóorgánumok részletesen beszámoltak.

A mozgó holttest is visszatért

Az elmúlt napokban többmilliószor nézték meg azt a videót, amelyen állítólag egy ukrajnai híradós riporter áll hullazsákokban lévő holttestek sorai előtt, és az egyik holttest „mozog”. Ez olyan állításokhoz vezetett, amelyek szerint ez „bizonyíték” arra, hogy színészeket béreltek fel, hogy halottakat játsszanak, és alátámasszák az ukrajnai háborúról szóló nyugati narratívát.

A videó az Osterreich című osztrák lap beszámolójából származik, amely egy tavaly február eleji bécsi klímatüntetésről készült, még az orosz invázió előtt, amelyen az aktivisták a szén-dioxid-kibocsátás emberi életre gyakorolt veszélyére kívánták felhívni a figyelmet.

Ez a videó nemcsak hamis, de visszatérő is. Korábban már megosztották, mint „bizonyítékot” arra, hogy a koronavírushoz kapcsolódó haláleseteket meghamisították. Akkor is egy teljesen más kontextusban készült felvételt terjesztettek bizonyítékként. 

Zelenszkij testdublőre

Az interneten megosztott virális fotók és egy videó szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök testdublőre „véletlenül” lelepleződött.

Az egyik, milliók által megtekintett bejegyzés szerint az ukrán elnöknek van egy „titkos testdublőre”, aki véletlenül megjelent a lengyel televízió által sugárzott felvételeken, látszólag ugyanabban a ruhában, mint az elnök.

A szóban forgó férfi azonban könnyen azonosítható, ő Makszim Donyetsz, Zelenszkij személyes testőre. A Reuters szerint Donyetsz 2019 májusa óta az elnök biztonsági csapatának vezetője. Az interneten könnyen találni róla képeket, amelyeken különböző öltözetekben követi az ukrán elnököt a nyilvánosság előtt.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is figyelemmel követi, szerdai élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el. 

(Borítókép: Ignacio Marin Fernandez / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok