Index Vakbarát Hírportál

Japán talált még hétezer szigetet, amiről nem is tudott

2023. március 3., péntek 11:53

A technológia fejlődésének köszönhető ez a meghökkentő növekedés.

Nemrégiben ugyanis a japán Térképészeti Információs Hatóság (GSI) összegezte, hogy pontosan mennyi szigete is van az országnak. Ekkor derült ki, hogy sokkal több a földdarab, mint azt előzőleg tudták. Kiderült, hogy 14 125 sziget tartozik a távol-keleti országhoz. Ez több mint a duplája az 1987-es összesítésnek, amely akkor még „csak” 6852-ről adott számot – írja beszámolójában a CNN

A GSI szerint a legfrissebb adatok a földmérési technológia fejlődését, valamint az összesítéshez használt térképek részletességét, pontosságát mutatja. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezekkel megnőtt Japán területe, hiszen ezek már korábban is ott voltak, csak kimaradtak az előző számlálásokból.

Bár nincs egységes nemzetközi szabályozás arra, hogy miként kell a szigeteket összesíteni, Japán most is ugyanazokat a kritériumokat használta, mint 35 évvel ezelőtt. E szerint azokat a tengerszint feletti természetes területeket vették számba, amelyek kerülete legalább 100 méter volt. 

Sok sziget, sok területi vita

A Japán körüli szigetek számos szomszédos állam esetében vezettek területi vitákhoz. Ilyen például a jelenleg Oroszországhoz tartozó Kuril-szigetek ügye is. Japán magáénak tartja, ám a szigeteket még a II. világháború idején a szovjet csapatok foglalták el, és Moszkva azóta sem hajlandó visszaadni azokat.

Tokió történelmi okokra hivatkozva tartja magáénak a Kelet-kínai-tengeren található és lakatlan Szenkaku-szigeteket, amelyekre időről időre Kína is bejelenti igényét.

Japán és Dél-Korea már több mint 70 éve vitatkozik a Japán-tengerben található szigetek hovatartozásáról. Ezekre a koreaiak Dokdóként, míg a japánok Takeshimaként hivatkoznak

(Borítókép: Szenkaku-szigetek. Fotó: Kyodo News Stills / Getty Images)

Rovatok