Oroszország agressziója alapjaiban változtatta meg Európa és a NATO biztonságpolitikáját, miközben a katonai szövetség eddig is a nyitott kapuk elve alapján a legtöbb tagjelöltet befogadta. Mennyiben változhat Európa biztonságpolitikája a svéd és a finn NATO-csatlakozással, és miben tudja segíteni a katonai szövetséget a két leendő új tag?
2022. május 18-án jelentette be Sanna Marin finn és Magdalena Andersson akkori svéd miniszterelnök, hogy a két ország az orosz–ukrán háború miatt azt tervezi, hogy feladják addigi katonai semlegességüket, és csatlakozni kívánnak a NATO katonai szövetséghez.
Az eddig 30 tagállamból álló NATO bővülését szinte mindenki biztosra veszi: ugyan még Törökország és Magyarország nem ratifikálta a két észak-európai ország csatlakozását, de Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint március második felében a magyar parlament megszavazhatja a csatlakozást, míg Törökország március 9-én folytatja tovább a tárgyalásokat Svédországgal és Finnországgal – a török álláspont enyhülése mögött egyébként az Egyesült Államok által felajánlott F–16-os vadászbombázók is állhatnak.
Azt már bemutattuk, hogy a két ország milyen hadsereggel rendelkezik, most azt járjuk körbe, milyen szerepük lehet a katonai szövetségben.
Ha a térképre ránézünk, akkor két fontos dolog feltűnik:
Ez egyrészt biztonságpolitikai kihívások elé állítja a NATO-t, amennyiben a két ország csatlakozik a katonai szövetséghez: így új szakasszal bővülnek a NATO-tagállamok és Oroszország közötti határok, másrészt a NATO eddigi haditerveit is újra kell tervezni, hiszen egy potenciális konfliktus esetén Finnország megerősítése is immáron a NATO feladata lesz.
Ugyanakkor utóbbit Wagner Péter, a Külügy és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója nem látja nagy kihívásnak. Mint a biztonságpolitikai szakértő az Indexnek rámutatott, mindkét ország a totális védekezésre rendezkedett be, hadseregeik pedig magas színvonalat képviselnek.
A szakértő úgy számol, a finn hadsereg integrációja szinte azonnal meg fog történni, amint csatlakozik a katonai szövetséghez, mivel a haditechnikai eszközei kompatibilisek a NATO-val, ahogy a két tagjelölt ország katonai doktrínái is össze vannak hangolva a NATO sztenderdjeivel. Ráadásul mind a finn, mind a svéd hadsereg katonái jól beszélnek angolul, így a kommunikáció sem okozhat problémát.
Szemben az elmúlt 30 év trendjeivel, amikor általában olyan országok csatlakoztak a NATO-hoz, amelyek még nem álltak készen a NATO-tagságra, Svédország és Finnország olyan hadsereggel rendelkezik, ami lehetővé teszi a szinte azonnali csatlakozást
– fogalmazott Wagner, majd rámutatott, hogy Svédország és Finnország korábban is problémamentesen működött együtt a NATO-tagállamokkal – a két ország ugyanúgy részt vett a boszniai, a koszovói vagy az afganisztáni missziókban.
Ezért a szakértő azzal számol, hogy katonai szempontból a két tagjelölt belépése a NATO-ba akadálymentes lesz.
Ugyanakkor a két északi ország csatlakozása nemcsak biztonságpolitikai kihívásokat, hanem előnyöket is hordoz: egyrészt így a sarkvidéki országokat tömörítő Északi-sarkvidéki Tanács nyolc tagállamából mindössze egy kivétellel mindegyik NATO-tagállam lesz – az egyetlen kivétel Oroszország –, miközben a térség geopolitikai szerepe évek óta egyre fontosabb.
Ugyanakkor Wagner az Indexnek a Balti-tengert emelte ki. Mint fogalmazott,
a két ország csatlakozásával a Balti-tenger kvázi egy NATO-beltengerré válik.
Ezért a szakértő azzal számol, hogy a két ország jövőbeni csatlakozásával a Balti-tengeren megerősödik a NATO jelenléte – mind katonai, mind felderítés és hírszerzés tekintetében.
Szerinte a Balti-tenger biztosításában a két ország haditengerészete és légiereje is segíthet, ahol a dán és a lengyel jelenlétet egészíthetik ki, ugyanakkor szerinte a finnek és a svédek szerepei az északi sark tekintetében erősen korlátozottak, mivel egyik országnak sem erre van optimalizálva a flottája.
Abban több szakértő is egyetért, hogy Oroszország – ami régóta fenyegetésként tekint a NATO-ra – az ukrajnai háború elindítása kapcsán stratégiai hibát követett el, hogy nem számolt a finnek és a svédek lehetséges NATO-csatlakozásával.
Eddig ugyanis Oroszországnak csak 195 kilométer hosszú norvég–orosz határt kellett fokozott erővel védeni, mivel a semleges Finnországot nem tartották fenyegetésnek – de azért azon a határszakaszon is jól felszerelt és kiképzett katonák álltak –, azonban így egy újabb, 1300 kilométeres határszakaszt kellene majd az egyre inkább gyengülő orosz hadseregnek megerősítenie.
Mint arra Wagner emlékeztetett, a norvég hírszerzés idei jelentése arról számolt be, hogy
a norvég–orosz határon állomásozó orosz alakulatok ereje a negyedére csökkent, de Finnország is arról számolt be, hogy a Szentpétervár környéki légvédelmi alakulatból többet is Ukrajnába vezényeltek át.
Ráadásul Norvégia és a leendő NATO-tag Finnország két orosz stratégiai ponthoz, Szentpétervárhoz, illetve az orosz haditengerészet négy flottája közül a legerősebb és legnagyobb Északi Flotta fő bázisához, Murmanszkhoz is közel fekszik.
Az Északi Flotta része a nukleáris csapásmérésre is alkalmas tengeralattjárók, amelyeknek egy esetleges NATO–orosz konfliktus esetén ki kellene jutniuk a nyílt óceánra, és ugyan a két északi ország flottája nem alkalmas ennek a megakadályozására, de mindenképpen segíthetik a NATO-t abban, hogy akadályozzák a Barents-tengeren keresztüli forgalmat, és veszélyeztethetik a Kola-félszigeti és murmanszki orosz bázisokat.
„Szentpétervár és Moszkva közelsége miatt az oroszok Barents-tengerre stratégiai fontosságú területként tekintenek, amit egy konfliktus esetén minden erővel meg kell védeni” – zárta gondolatát a Külügy és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója.
(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)