Index Vakbarát Hírportál

Házak tűnnek el a víz alatt Malajziában

2023. március 5., vasárnap 17:50

Malajzia egyes részein zajlanak a mentési munkálatok, miután a szezonális áradások legalább négy ember halálát okozták, és több mint 40 ezer embernek kellett elhagynia otthonát. A Johor állam hatóságai által szombaton megerősített halálesetek között volt egy férfi, aki beszorult egy autóba, amelyet elsodort az emelkedő árvíz.

A déli állam városaiban a mentőmunkások és önkéntesek által készített felvételeken háztetőkön rekedt emberek csoportjai láthatók, amint házaik eltűnnek a víz alatt. A Nemzeti Árvízkár-elhárítási Ügynökség által megosztott képeken látható, amint a mentők egyes területeken mellkasig gázolnak a vízben, hogy kimenthessék az otthonaikban rekedt embereket. 

Más képeken elárasztott utakat és erdőket, valamint sárban úszó járműveket lehetett látni. Malajzia, sok délkelet-ázsiai szomszédjához hasonlóan, ki van téve a szezonális árvizeknek. A szomszédos Szingapúrban február óta heves özönvízszerű esőzések vannak.

Malajziában az elmúlt évtizedek legsúlyosabb áradásai 2021-ben voltak, és 54 halálos áldozatot követeltek, akkor a hadsereget is mozgósították. A kiterjedt áradások abban az évben nyolc államot sújtottak, és országszerte megterhelték a mentőszolgálatokat, ami bírálatokat váltott ki a kormány katasztrófára adott válaszával kapcsolatban.

A 4 millió lakosú Johor Malajzia második legnépesebb állama, amelyet a leginkább sújtottak az idei áradások. A hatóságok szerint lakosok tízezrei mostanra iskolákban és közösségi házakban kialakított segélyközpontokba költöztek. A malajziai meteorológiai hivatal szakértői arra figyelmeztettek, hogy a csapadékos időjárás még áprilisig folytatódhat.

Anwar Ibrahim malajziai miniszterelnök vasárnap, miután meglátogatta a túlélőket és az evakuáltakat, beszámolt a Johorban történt eseményekről, és elmondta, hogy az áradások sürgető problémát jelentenek az ország számára, és hogy a kormány fel fogja gyorsítani a kárenyhítési projekteket – írja a CNN.

(Borítókép:  Mohd RASFAN / AFP)

Rovatok