Index Vakbarát Hírportál

Kemény üzenetet kaphatott Moszkvából Orbán Viktor, de miért éppen most?

2023. március 7., kedd 07:30

Oroszország nemrég bejelentette, hogy szerződésszegés miatt felfüggesztette a diplomata-útlevéllel történő vízummentes utazásról szóló megállapodást Magyarországgal. Ezt a szerződést Magyarország és más országok sem teljesítik, így felmerül a kérdés, miért éppen most. Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint közrejátszik Orbán Viktor tervezett kijevi látogatása, amelyet Moszkva nem néz jó szemmel.

Amint arról már az Index is beszámolt, Orbán Viktort meghívták Kijevbe. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétvégén az N1 horvát hírtelevíziónak nyilatkozva beszélt arról, hogy jelenleg a technikai részleteket kell tisztázni Orbán Viktor Kijevbe tervezett látogatásának előkészítésével kapcsolatban.

Tóth Norbert nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az Infostartnak arról beszélt, Orbán Viktor kijevi látogatása úgy fog történni, mint a többi külföldi ország ukrajnai látogatása, vagyis akkor fogják bejelenteni a miniszterelnök érkezését, amikor már Kijevben van.

„Az, hogy milyen közlekedési eszközzel, vonattal vagy repülővel utazik-e, ezeket nyilván egyeztetniük kell a feleknek. A magyar biztonsági szerveknek, például a Terrorelhárítási Központnak, illetve az ukrán elhárításnak, biztonsági szerveknek kell együttműködniük annak érdekében, hogy a biztonsági kockázatokat minimalizálják” – vélekedett Tóth Norbert, aki szerint nem lehet kizárni, hogy a tervezett kijevi látogatás miatt időzítette múlt hétre Moszkva azt a bejelentést, hogy felfüggesztette a diplomata-útlevéllel történő vízummentes utazásról szóló megállapodást Magyarországgal.

A nagy kérdés, hogy miért éppen most?

Mint arra felhívta a figyelmet, „több mint egy éve Magyarország és más országok sem teljesítik a vízumkönnyített beutazásokkal, diplomata-útlevéllel rendelkező oroszországi állampolgárok számára a beutazást, és nyilván ez kölcsönös, tehát Oroszország ugyanígy jár el a magyar diplomata-útlevéllel rendelkező személyekkel szemben”.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az időzítés a fő kérdés, miért éppen most lett ez hír Oroszországban, több mint egy évvel később.

Azt hiszem, hogy jogi jelentősége ennek nem igazán van, nyilván akkor politikai okokat kell keresni mögötte, és valószínű, hogy az orosz fél finoman jelezni akart Magyarországnak, hogy a kétoldalú kapcsolatokban valamivel nem elégedett. Lehet, hogy ez pont Orbán Viktor kijevi látogatásának szóló politikai jelzés, hogy elégedetlen Oroszország a kétoldalú kapcsolatokkal

– vélekedett Tóth Norbert.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok