Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun hamarosan megnevezi utódját

2023. március 7., kedd 06:47

Kim Dzsongun, a Koreai Munkapárt főtitkára a lányát nevezheti meg az utódjaként, mivel „a családját a brit monarchiához hasonlónak igyekszik beállítani”.

Bár sokan megkérdőjelezik, hogy egy olyan patriarchális országnak, mint Észak-Korea, lehet-e női vezetője, Jean H. Lee újságíró, aki kilenc évig tudósított az országból, rámutatott, hogy az elszigetelt országban már több nő is magas tisztséget tölt be.

A szakértők szerint Kim Dzsongun azért jelenhetett meg többször a lányával a nyilvánosság előtt, hogy potenciális utódként mutassa be őt a népnek.

Jean H. Lee,  aki 2008 és 2017 között tudósított Észak-Koreából, elmondta, hogy a legmeglepőbb képek akkor készültek a gyermekről, amikor februárban részt vett az ország hadseregének 75. évfordulója alkalmából rendezett katonai parádén.

„Ha alaposabban szemügyre vesszük ezeket a képeket, ő látható elöl és középen. Az embereknek ebből az jöhetett le, hogy a főtitkár bemutatta a lányát a nagyérdeműnek” – mondta az egykori tudósító a Sky News Daily podcast legújabb epizódjában, írja a Sky News.

Az újságíró emlékeztetett arra, hogy Észak-Koreában egyre több nő tölt be fontos politikai tisztséget, példaként említette Csö Szon Hui minisztert és a főtitkár húgát, az ország egyik legfőbb külpolitikai tisztviselőjét.

„Kim Dzsongun lánya még nagyon fiatal, és keveset tudunk arról, hogy mi történik Észak-Koreában ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy elkezdődött az utódlási folyamat. De biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten létezik egy stratégia, amivel megpróbálják magukat úgy beállítani, mint a királyi család az Egyesült Királyságban” – tette hozzá Jean H. Lee.

Van ok a félelemre?

Eközben James Fretwell, az NK News elemzője a Sky News Daily podcastnak nyilatkozva elmondta, hogy „a Nyugatnak sok oka lehet az idegeskedésre”, miután Phenjan fegyverteszteket hajtott végre.

Elmondása szerint Észak-Korea atomfegyvereket vethet be, hogy képes legyen lerohanni Dél-Koreát, miközben a félsziget egyesítésére törekszik.

„Nos, ez most őrültnek hangozhat, de ha megnézzük, milyen képességekre összpontosít most Észak-Korea, úgy tűnik, hogy sok nagy hatótávolságú rakétakísérletet hajtott végre” – jegyezte meg a szakértő.

(Borítókép: Kim Dzsongun. Fotó: Str / KCNA / KNS AFP)

Rovatok