Index Vakbarát Hírportál

A szlovák kormány bukása után nagy lépésre szánta el magát a miniszterelnök

2023. március 7., kedd 08:00

A szlovák kormány bukása után Eduard Heger miniszterelnök bejelentette, hogy kilép az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek pártjából, a jobbközép, konzervatív OL'aNO-ból. Politikai pályafutása itt nem ér véget, csupán saját utat választ.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy kilép a volt kormánykoalíció legerősebb pártjából, az OL'aNO-ból. Úgy véli, ezzel élete egyik legfontosabb szakasza zárult le.

A mozgalom bizalmat szavazott nekem, és lehetőséget kaptam arra, hogy a kormány tagja legyek, később pedig arra, hogy az országunkat irányíthassam

– áll a bejegyzésben.

Mint írja, megéltek nehéz és szép pillanatokat is, és követtek el hibákat, hiszen ők is csak emberek. Ugyanakkor a jobb Szlovákia volt mindig az elsődleges céljuk. Heger azt állítja, saját elképzelése van a politikáról, és a saját útját kell járnia, ha valóra akarja azt váltani.

Az élet egyszerűen hoz olyan helyzeteket, amikor dönteni kell. Én ezt ma teszem meg

– tette hozzá.

A miniszterelnök bejegyzésére szinte azonnal válaszolt Igor Matovic, az OL'aNO elnöke: „Edo, sok szerencsét és köszönet a közös útért” – írta.

Amint arról az Index is beszámolt, Szlovákiában már decemberben megbukott az Eduard Heger vezette kisebbségi kormány, és a parlament meg is állapodott, hogy szeptember 30-án előrehozott választások lesznek. A szlovákiai helyzetről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

(Borítókép: Eduard Heger szlovák miniszterelnök érkezik az európai uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács kétnapos brüsszeli tanácskozásának első napi ülésére 2023. február 9-én. Fotó: Stephanie Lecocq / MTI / EPA)

Rovatok