Index Vakbarát Hírportál

Akciófilmbe illő rablás vádlottjait mentették fel Brüsszelben

2023. március 8., szerda 20:28

Egy brüsszeli bíróság felmentette a 2013-ban elkövetett több tízmillió eurós brüsszeli gyémántrablás négy utolsó vádlottját – írta a L'Avenir belga hírportál szerdán.

2013 februárjában nyolc fegyveres kirabolt egy gyémántot szállító teherautót a brüsszeli nemzetközi repülőtéren, zsákmányuk értéke szakértők szerint meghaladta az 50 millió eurót. A gondosan előkészített akció folyamán a „profi” bűnözők géppisztollyal felfegyverkezve rendőrnek adták ki magukat, és kék fényt használó limuzinokkal hajtottak be a repülőtér területére.

A tettesek megtámadták azt a járművet, amelyből éppen pakolták át a drágaköveket a Swiss svájci légitársaság Zürichbe tartó gépébe. A rablók nem használták fegyvereiket, és a mindössze öt percig tartó támadást követően azonnal elhagyták a helyszínt.

Még ugyanazon év májusában három országban, Belgiumban, Svájcban és Franciaországban 31 gyanúsítottat vettek őrizetbe, akiket bűnrészességgel vádoltak meg, de bizonyíték hiányában 2018-ban a bíróság szinte mindegyikőjüket felmentette. Azt az utolsó négy embert, akik ellen még folyamatban volt a nyomozás, szerdán mentette fel egy belga bíróság, mert úgy ítélte meg, hogy „a nyomozás elemei nem elég pontosak bűnösségük megállapításához”.

Az ügyben egy személyt ítéltek börtönbüntetésre, őt a nyomozati hatóságok a rablás kitervelőjének tartották. Végül a bíróság orgazdaság miatt szabott ki rá öt év börtönt. A hatóságoknak csupán a zsákmány egy részét sikerült visszaszerezniük – számolt be az MTI.

Rovatok