Index Vakbarát Hírportál

Az ENSZ-nél tiltakoznak, de a brit kormány kitart a menedékjogi törvény szigorítása mellett

2023. március 8., szerda 10:29

Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint nagyon aggasztó a brit kormány hozzáállása, és elítéli azt a törvénytervezetet, amely alapján gyorsított eljárásban lehetne kitiltani a szigetország partjaihoz érkező bevándorlókat.

Egy új törvényjavaslat alapján kitiltanák az Egyesült Királyságból az illegálisan érkező bevándorlókat, továbbá nem kaphatnának letelepedési engedélyt a La Manche csatornán csónakkal átkelők. Az érintetteknek azt is megtiltanák, hogy bármikor visszatérhessenek az országba, vagy kérvényezzék a brit állampolgárságot. 

Rishi Sunak miniszterelnök a hajók feltartóztatását a kormány öt legfontosabb célja között nevezte meg, miután a csatornán keresztül érkezők száma tavaly megközelítette a 46 ezret.

A törvénytervezet felső határt szab a befogadható menekültek számának, a helyi hatóságokkal kellene majd egyeztetni arról, hogy hány embert engednek be az Egyesült Királyságba.

Suella Braverman belügyminiszter tájékoztatása szerint az intézkedéseknek többek közt az a célja, hogy a kisebb hajókon érkezők ne nyújthassanak be menedékjogi kérelmet, és ne élhessenek az emberi jogi fellebbezéssel sem. 

A javaslat szerint az illegális úton érkezők csak akkor fellebbezhetnek, ha már kitoloncolták őket.

Csak a gyermekek és a súlyos betegek maradhatnak majd az Egyesült Királyság területén, amíg nem kérnek jogorvoslatot. Az új jogszabályok bevezetésével az emberkereskedelemre vonatkozó állítások benyújtásához komoly bizonyítékokra lesz szükség. Helyi sajtóhírek szerint Rishi Sunak miniszterelnök nagyon határozott álláspontot képvisel a kérdésben, és mindenképp végigviszi a törvényjavaslatot.

Az ENSZ szerint megsértik a menekültügyi egyezményt

Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint nagyon aggasztó a brit kormány hozzáállása, és jelezte, hogy elítélik a menedékjogi törvényt. A szervezet menekültügyi intézményének képviselője, Vicky Tennant azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a tervezet sérti a nemzetközi jogot, és nincs szükség a törvény bevezetésére, szerinte nem ez a megoldás.

Nagyon aggódunk. Ez gyakorlatilag lezárja a menedékjoghoz való hozzáférést az Egyesült Királyságban az illegálisan érkezők számára. Úgy gondoljuk, hogy ez a menekültügyi egyezmény egyértelmű megsértése, és ne feledjük, még az igen meggyőző követelésekkel rendelkező embereknek sem lesz lehetőségük ezeket előterjeszteni

– mondta Vicky Tennant.

Mit tartalmaz az egyezmény?

Az 1951. évi menekültügyi egyezmény a nemzetközi menekültvédelem legfontosabb dokumentuma. Az egyezmény meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek alapján valaki menekültnek minősül, valamint definiálja, milyen jogvédelem, támogatás és szociális jogok illetik meg a menekülteket az egyezményt aláíró államokban. Az egyezmény

egyik legfontosabb rendelkezése egyértelműen leszögezi, hogy a menekültek nem küldhetők vissza abba az országba, ahol üldöztetésnek lehetnek kitéve.

Az egyezmény meghatározza a menekültek kötelezettségeit is a befogadó állammal szemben, és leszögezi, hogy bizonyos kategóriákba tartozó személyek – például háborús bűnösök – nem kaphatnak menekültstátuszt.

Az 1951. évi menekültügyi egyezmény megállapítja, hogy a menekültprobléma nemzetközi léptékű, ezért kiemeli a nemzetközi együttműködés szerepét, valamint annak fontosságát, hogy az államok megosszák egymás között a helyzet kezelésével járó terheket.

Változtatásokat sürgetnek

Vicky Tennant úgy fogalmazott: az Egyesült Királyságnak „régi humanitárius hagyományai vannak”, és a migrációval kapcsolatos problémákat megfelelő ellenőrzésekkel és jobban adminisztrált rendszerrel kellene kezelni. „Működjön a menekültügyi rendszer! Tisztességes, hatékony és gyorsabb menedékkérelem-feldolgozásra van szükség” – követelte.

Tennant szerint ha az érintettek nem jogosultak a menedékjogra, akkor vissza kell őket küldeni a hazájukba. Ha pedig nem állapítható meg probléma vagy kifogás, akkor biztosítani kell számukra a minél gyorsabb integrálódást.

Rovatok