Index Vakbarát Hírportál

Minden eddiginél veszélyesebb aszteroidát észlelt a NASA

2023. március 10., péntek 16:55

A NASA nemrég fedezett fel egy olyan aszteroidát, amelyet egyből az összes, a jövőben a Föld közelébe érkező égitestnél veszélyesebbnek nyilvánított. Az égitest viszont csak 2046. február 14-én (vagyis Valentin-napon) közelíti meg bolygónkat.

A NASA két hete, február 26-án fedezte fel az új égitestet, amely a 2023 DW nevet kapta. A CBS News beszámolója szerint az amerikai űrügynökség most hozzá is adta az aszteroidát ahhoz a listához, amely a potenciálisan veszélyes égitesteket tartalmazza, és az újonnan felfedezett égitest rögtön az 1. helyre került.

A tudósok szerint az égitest átmérője nagyjából 50 méter lehet (de azt is megjegyezték, hogy most még nagy a bizonytalansága a távoli égitesttel kapcsolatban).

Az aszteroidák veszélyességét rangsoroló, tízfokozatú Torino-skálán az égitest 1-es értékelést kapott a NASA-tól, ami még mindig azt jelenti, hogy az aszteroida jó eséllyel nem jelent veszélyt a Földre (a skálán a 0 jelenti azt, hogy az égitest egyáltalán nem veszélyes, a 10 pedig azt, hogy biztos a becsapódás, és az emberi faj jövője is veszélybe kerülhet).

Mekkora az esélye a becsapódásnak? 

A NASA által jelenleg megfigyelt többi aszteroida (összesen mintegy 1448 égitest) mind a nullás kategóriába került. A 2023 DW most azért kapott ezeknél eggyel magasabb besorolást, mert az amerikai űrügynökség lát egy nagyon minimális esélyt arra, hogy becsapódhat a Földbe.

Egészen pontosan úgy vélik, hogy 1:607 (vagyis körülbelül 0,16 százalék) az esélye annak, hogy ez megtörténik.

A NASA úgy véli, hogy az égitest elsősorban 2046. február 14-én jelenthet veszélyt a Földre, de az azt követő években, 2047 és 2051 közt is megközelíti majd bolygónkat. A NASA bolygóvédelmi részlege egy Twitter-posztban azt is hozzáfűzte, hogy az aszteroidák felfedezése után kell néhány hét ahhoz, hogy pontosítsák a valószínűségi adatokat – és jó esély van rá, hogyha ez megtörténik, még kevésbé fog veszélyesnek tűnni, mint most.

A CBS News szerint a NASA-hoz képest kicsit pesszimistább valószínűségszámítást közölt Piero Sicoli olasz csillagász. Ő ugyanis azt mondta, hogy szerinte 1:400 (vagyis 0,25 százalék) az aszteroida becsapódásának valószínűsége. 

Sicoli azt is közölte, hogy amennyiben az aszteroida tényleg eltalálja a Földet, akkor becslése szerint valahol az Indiai-óceán és az Egyesült Államok keleti partja között csapódhat majd be,

vagyis akár Európát is eltalálhatja.

A NASA és a többi űrügynökség egyébiránt állandóan dolgozik a bolygóvédelmi rendszerek fejlesztésén, és már most is vannak olyan eszközeik, amelyekkel el lehetne hárítani egy időben észlelt becsapódást. Tavaly ősszel például a DART-programban egy irányított becsapódással sikerült eltéríteni röppályájáról egy égitestet.

Rovatok